Infostart.hu
eur:
379.44
usd:
321.26
bux:
130785.28
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Tavaszra szeretnék összehozni az együttműködési megállapodást a baloldali pártok

A Demokratikus Koalíció jövő tavaszra szeretne együttműködési megállapodást kötni a többi baloldali párttal - mondta az InfoRádiónak a szervezet szóvivője. Kérdés az, hogy melyekkel. Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének vétója miatt ugyanis a Liberálisoknak el kellett hagyniuk a múlt hét csütörtökön elkezdett tárgyalást, az LMP pedig az egészben nem kíván részt venni.

A Párbeszéd társelnöke Karácsony Gergely múlt hét csütörtökre hívta megbeszélésre az ellenzéki erőket.

Nekünk ezzel kapcsolatosan van egy javaslatunk, ami arról szól, hogy az ellenzék demokratikus pártjainak egy előválasztási folyamatot kellene levezényelnie, és ennek a keretében kiválasztani a jelölteket a következő választásra és lefolytatni azt a programvitát, ami a különböző pártok elképzeléseiből valamilyen egységes javaslatot tud kialakítani.”

Az egyeztetésen ott voltak a szocialisták, Gyurcsány Ferenc vezetésével a Demokratikus Koalíció, az Együtt, a Bokros Lajos fémjelezte MoMa, a Balpárt, valamint a Liberálisok. Utóbbiak azonban már az első körben kiestek – tudtuk meg Bősze Anett ügyvivőtől.

Gyurcsány Ferenc azt jelezte, nem tud és nem is kíván együttműködni a Magyar Liberális Párttal. Egész pontosan úgy fogalmazott, hogy az ő megítélése szerint a Magyar Liberális Párt őfelsége ellenzékeként viselkedik és ez számára elfogadhatatlan.”

A DK szóvivője nem akarta kommentálni a Liberálisok kizárását a tárgyalásokból. Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: az embereket nem szórakoztatni kell, hanem egy megállapodást kötni a kormányváltás érdekében.

Nem különalkukról van szó, hanem közös ellenzéki felelősségről. A megbeszélés résztvevői nyilván tisztában vannak annak a történelmi felelősségével, hogy 2018-ban muszáj kormányt váltani Magyarországon, ennek kell mindent alárendelni.”

Nem akar visszatérni a 2010 előtti időszakhoz az MSZP elnöke. Molnár Gyula egy szombati konferencián azt mondta: pártja tanult a saját hibáiból.

Azt mondjuk, hogy beszéljünk arról, ami minket összeköt. A váltsuk le Orbán Viktort – szlogenen kívül mi az a tíz-tizenkét pont, amiben egyet tudunk érteni. Szándékosan ennyi, mert szimbolikusan azt gondolom, hogy 2017. március 15-ig meg kell tennünk. Mi készen állunk arra, hogy teljes erőből támogassuk az előválasztásokat.”

Az LMP-nek egyáltalán nem volt szándékában, hogy részt vegyen az együttműködésben – hangsúlyozta az M1-nek Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője.

A kongresszusunk megerősítette az LMP korábbi állásfoglalását, ami arról szól, hogy a párt önállóan indul a 2018-as választásokon, vagyis mind a 106 körzetben jelöltet kívánunk állítani.”

A kezdeményező Párbeszéd már idén év végére lefektetné a várható együttműködés alapjait, a DK pedig jövő tavaszig meg is akar állapodni. Ez adott esetben közös egyéni jelölteket és közös pártlistát is jelenthet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó az InfoRádióban elmondta: a görögök elleni elődöntőben végig volt tartása a magyar válogatottnak, mindig csak a következő támadásra, visszazárásra és védekezésre koncentráltak, nem foglalkoztak a körülményekkel. Úgy véli, a hollandok elleni fináléban a középdöntős, egygólos magyar vereséggel záruló meccshez képest bátrabbnak kell lenniük és hatékonyabb támadójátékra lesz szükség.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Itt az EKB kamatdöntése!

Itt az EKB kamatdöntése!

Megérkezett a bejelentés az Európai Központi Bank (EKB) idei első kamatdöntéséről, melyben a testület Kormányzótanácsa változatlanul a 2 százalékos szinten hagyta az irányadó betéti rátát. A mai kamatdöntő ülés legfontosabb kérdése azonban nem maga a döntés, hanem az, hogy a közelmúlt eseményei (hirtelen gyengülő dollár és erősödő euró, geopolitikai ellentétek, meglepő növekedési és inflációs adatok) mennyire térítették el az EKB-t a korábban kijelölt monetáris politikai pályáról. Ezen kérdésekre vélhetően Christine Lagarde jegybankelnök sajtótájékoztatója adja meg a válaszokat. Az eseményről ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×