Infostart.hu
eur:
382.06
usd:
327.88
bux:
109200.88
2025. december 5. péntek Vilma

Sűrű parlamenti hét, alaptörvény-módosítással

Ezen a héten szavaz az országgyűlés a kvótanépszavazás nyomán beterjesztett alaptörvény-módosításról.

Péntekig folyamatosan ülésezik ezen a héten az országgyűlés. Hétfőn délután egy órától a napirend előtti felszólalásokat az interpellációk és az azonnali kérdések követik, eztán a holnap délelőtti szavazásokat készíti elő a ház több javaslat záróvitájával.

Kedden a napirend előtti felszólalások után, már délelőtt döntenek a képviselők az alaptörvény 7. módosításáról, amelyet a kvótanépszavazás nyomán terjesztett a Ház elé Orbán Viktor miniszterelnök. Korábban egyik ellenzéki frakció sem támogatta a módosítást feltétel nélkül. Az MSZP szükségtelennek tartotta, a Jobbik a letelepedési kötvények árusításának felfüggesztésétől tette függővé támogatását, míg az LMP jelezte, hogy a képviselőcsoport nem vesz részt a voksoláson.

Emellett a képviselők elfogadhatják a sporttörvény módosítását, a tavalyi költségvetés zárszámadását, az NMHH tavalyi költségvetési zárszámadását, illetve e szervezet jövő évi büdzséjét. Rábólinthatnak az elektromos cigaretták árusítását a dohányboltokra bízó módosításra, az építésügyi műszaki irányelveket korszerűsítő Miniszterelnökségi előterjesztésre, továbbá arra a javaslatra, amely szigorítaná a közművezetékek üzemeltetőinek adatszolgáltatási szabályozását.

Megszavazhatják az egységes elektromos ügyintézési rendszer kialakításához szükséges módosításokat, az uniós jogharmonizáció okán beterjesztett belügyi módosításokat, a rendvédelmi egészségkárosodási kereset-kiegészítést bevezető előterjesztést, illetve azt a javaslatot, amelyik június 10-ét a magyar haditengerészek és hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapjává nyilvánítaná.

A szavazások után kilenc javaslat vitáját kezdik meg, napirendre kerülnek például a közbeszerzési és közlekedési törvények módosításai, valamint a nemzeti turizmusfejlesztésről szóló törvényjavaslat.

Szerdán tárgyalnak a képviselők, egyebek mellett a honvédelmi sportszövetségről szóló törvényjavaslatról, továbbá a keresztényüldözés, valamint a közel-keleti és afrikai népirtás elítéléséről, az üldözöttek támogatásáról szóló kormánypárti határozati javaslatról.

Csütörtökön a táncművészeti életjáradék bevezetéséről, továbbá cégnyilvántartási, oktatási és gyermekvédelmi témájú törvénymódosítások, pénteken pedig az adótörvények módosítása kerül a többi között napirendre.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Karácsonyi Signature PRO akció: két hónapig féláron

Karácsonyi Signature PRO akció: két hónapig féláron

Karácsony alkalmából ismét különleges akcióval kedveskedünk olvasóinknak: december 1-jén útnak indított kampányunk keretében fél áron adjuk a Signature PRO előfizetésünket, ráadásul két hónapra. Most még inkább megéri csatlakozni az előfizetők táborához, akik egyedi elemzésekben, máshol nem megtalálható online befektetői rendezvényekben, ingyenes konferenciabelépőkben, különleges tartalmakban részesülnek. És amit ígérhetünk régi és új előfizetőinknek is: folyamatosan fejlesztjük előfizetői tartalmainkat, formátumainkat, hamarosan újabb bejelentésekkel érkezünk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 10:02
×
×
×
×