Infostart.hu
eur:
386.2
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

MSZP: az iskolák államosítása a legbutább és legkártékonyabb lépés

Óriási hiba az iskolák államosítása - mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke.

A politikus, aki egyben az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke, kifejtette: 2017. január 1-jével az oktatás területén megtörténik "a teljes államosítás", hiszen ekkor kerülnek át az iskolák a korábbi fenntartóktól, az önkormányzatoktól a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) fenntartásába.

"Azt kell, hogy mondjam önöknek, hogy a rendszerváltás óta a legbutább és legkártékonyabb kormányzati lépés, amit tehetett politikus Magyarországon" - fogalmazott Kunhalmi Ágnes.

Hozzátette, a Klik az emberek szeme előtt bukott el, hiszen mára gyakorlatilag a működésképtelenség szélére sodorta a magyar iskolarendszert, miközben folyamatosan csökken a diákok teljesítménye. Ráadásul a rendszer nagyon drága, annyira, hogy úgy tűnik, nem más, mint egy "adósságtermelő gépezet".

Kunhalmi Ágnes szerint csak azért nem bukott el idáig a rendszer, mert az önkormányzatok még "fogták az iskoláik kezét".

Azt ígérte, hogy 2018 után, pártja választási győzelme esetén újra önkormányzati fenntartásba helyezik az iskolákat.

A Fidesz frakció úgy reagált: a baloldal az iskolák fenntartását az önkormányzatokra hárította, de az oktatásra szánt pénzeket folyamatosan csökkentette, ezzel eladósította a településeket.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×