Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Bocsánatot kért az Unicef

Bocsánatot kért az Unicef

Módosította az Unicef a gyermekbántalmazásról szóló kampányfilmjét, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy mit tegyen a gyerek, ha édesapja bántalmazza őt.

Bocsánatot kért az Unicef azért, mert a gyermekbántalmazásról szóló kampányfilmjüket többször is levetítették a mozikban gyerekelőadások előtt.

A szervezet gyermekjogi igazgatója elmondta, helyi vagyis magyarországi kampány volt az a kisfilm, ami nagy felháborodást váltott ki szülők, szakemberek és a kormány részéről is. A kisfilmben a gyerekek arról beszéltek, mit tesznek akkor amikor apjuk bántalmazza őket.

Lux Ágnes több felmérésre hivatkozva hozzátette: a felnőttek és a gyerekek is úgy gondolják, hogy a pofon nem minősül bántalmazásnak.

A gyermekjogi igazgató hangsúlyozta: a felnőttek nagy része nincs tisztában azzal, mit jelent a gyermekbántalmazás.

A botrányt kiváltó kisfilmet a támadások miatt az Unicef módosította. Azonban Lux Ágnes szerint a kisfilm óta több segítségkérő levelet is kaptak.

„Az idei kampány egyik legfontosabb eredménye az volt, hogy elindítottuk a jogsegély-szolgáltatásunkat. Ennek eredményeképpen felállt az a stáb, ami a hozzánk fordulókkal jogi kérdésekben tájékoztatást nyújt. Amióta elindult a jogsegély-szolgáltatás – pár hetes eredményt tudunk mondani, eszerint minden héten 5-6 kérdés érkezik. A videókampányt szeretnénk szakmai párbeszédre fordítani” - közölte a gyermekjogi igazgató.

„Érzékeljük azt, hogy ez sok hangot, véleményt megmozgatott, hogy érzelmeket váltott ki a kampány – ami nem titkolt célja volt. Mert a bántalmazásról nem könnyű beszélni, nem egy szerethető téma, éppen ezért kell erről beszélni. Úgyhogy ha ez célja volt a kampányunknak, akkor mindenképpen elértük azt a célt, hogy beszélünk róla, most sokkal többet beszéltünk róla, mint akár az eddigi munkánk során” - véli Lux Ágnes.

„De nyitva szeretnénk tartani ezt a párbeszédet, ezért került sor a módosításra. Nyilván nem a félreérthetőség volt a szándék, hanem az érzelmek megmozgatása. Nyilván benne volt, hogy ha egy ilyen filmet csinálunk, amilyet nem szoktak Magyarországon, akkor az érzelmeket – erős, megosztó érzelmeket – fog kiváltani. Meg lehetett csinálni úgy a film módosítását, hogy az üzenet ne vesszen el, a koncepció maradt ugyanaz, ahogyan elterveztük. Úgy gondoltuk, hogy a módosítással kivennék az élét annak a hullámnak, ami most egy kicsit elviszi az irányt az eredeti szándéktól. Remélem, hogy ez mutatja, hogy nyitottak vagyunk a párbeszédre, és hogy ez természetesen nem tippet ad a gyerekeknek arra, hogy ezentúl egy selyemszalaggal zárkózzunk be a szekrénybe” - fogalmazott az Unicef gyermekjogi igazgatója.

Radoszáv Miklós gyermekvédelmi szakember elmondta: a gyermekek bántalmazása nemcsak fizikai erőszakot jelent, hanem ide sorolható az elhanyagolás vagy a lelki bántalmazás is.

Magyarországon évente 15-30 ilyen eset történik. A 2005-ös gyermekvédelmi törvény egyértelműen kimondja, tilos a gyerekek lelki és fizikai bántalmazása – hangsúlyozta a szakember.

„Ma még Magyarországon a felnőttek döntő többsége – több mint 80 százaléka – azt gondolja, hogy egy kis pofon nem árthat a gyereknek. Zéró tolerancia van mindenféle fizikai bántalmazással szemben. Ez egy létező probléma, segítségkérés és kiáltás a gyerekek részéről, hogy kedves felnőttek, vegyétek észre, így próbáljuk magunkat megvédeni” - mondta Radoszáv Miklós.

Az Unicef ősszel szakmai konferenciát tart a gyermekbántalmazás elleni fellépésről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik, akkor az többé nem lesz biztosítható. Pedig a biztosítás célja éppen az, hogy megvédje az embereket és vállalkozásokat az olyan rendszerszintű kockázatokkal szemben, mint amilyeneket az éghajlatváltozás okoz. Egyre világosabbá válik ugyanakkor a kutatók számára, hogy az éghajlatváltozás következménye az is, hogy csak múltbeli adatok alapján már egyre kisebb bizonyossággal jósolhatók meg a jövőbeli viharok, aszályok gyakorisága, intenzitása. Ezért új, sztochasztikus modellek kellenek a rendszerszintű kockázatok és az azokhoz tartozó káresemények következményeinek előrejelzéséhez/becsléséhez és az ezzel összefüggő összes biztosítási gyakorlat átgondolásához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×