Infostart.hu
eur:
381.99
usd:
327.89
bux:
109248.9
2025. december 5. péntek Vilma

Ezt mondta Erdő Péter pünkösdi üzenetében

Szeretetből, irgalomból tudunk adni annak is, akinek nem jár, tudunk többet adni, többet tenni, mint ami valójában járna valakinek - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában bemutatott pünkösdvasárnapi szentmisén.

Az irgalmasság cselekedetei olyan ajándékok, olyan jótétemények, amelyek az igazságosság alapján nem járnának senkinek - tette hozzá magyar katolikus egyházfő.

Erdő Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy maga az Isten is így kezel bennünket. "Többet ajándékoz nekünk, mint amit mi kiérdemelhetnénk" - fogalmazott.

A bíboros szerint ebben a "posztmodern korban" hajlamosak vagyunk arra, hogy vallásosak legyünk, de hívők ne. Jól érezzük magunkat akár a katolikus egyház szertartásán is, de aztán elfelejtjük, mintha életünk számára semmit se jelentene.

Erdő Péter úgy fogalmazott: "a Szentlélek olyan vallásosságot ad nekünk, mely képessé tesz bennünket, hogy ráfigyeljünk Jézus személyére és tanítására, újra és újra, nap mint nap".

"Napról napra, nem szűnve meg fáradozni azon, hogy az ő akaratát keressük, így tudunk igazán objektív módon vallásos és hívő, a hitben odaadó embernek lenni" - zárta miséjét a magyar katolikus egyház feje.

A keresztény egyházi évben a húsvéti idő a feltámadást követő ötvenedik napon, pünkösd ünnepével zárul. Ekkor a harmadik isteni személy, a Szentlélek eljövetelét és az egyház megszületését ünneplik a katolikusok. A püspökök szerte a világon kiszolgáltatják a bérmálás szentségét.

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×