eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Tarlós döntést sürget a 3-as metró járműpótlásáról

Ha két hét múlva a Fővárosi Közgyűlés rendes ülésén sem születik döntés a 3-as metró buszpótlásáról, akkor veszélybe kerülhet az ősszel kezdődő rekonstrukció - jelentett ki Tarlós István. A főpolgármester hozzátette: bízik abban, hogy lesznek egyeztetések.

Két héten belül mindenképpen dönteni kell a 3-es metró infrastruktúrájának felújítása miatti járműpótlásról, különben veszélybe kerül a beruházás rekonstrukciós ütemterve – mondta Tarlós István főpolgármester szokásos pénteki sajtótájékoztatóján, a Budapestinfón.

Hangsúlyozta: a kormány távlati elképzeléseit a legmesszebbmenőkig akceptálja, támogatja és elősegíti, de „ami a kormányzati elképzelések szerint, országos szinten, évek múlva pozitív lehet, az még nem biztos, hogy a fővárosnak a jelen konkrét ügyben kedvező”. Kiemelte: a 150 kiváltó buszra a fővárosnak most van szüksége, nem pedig évek múlva.

A főpolgármester úgy fogalmazott: akkor tud valami támogatni, ha világosan látja, miről van szó, „de egyelőre zűrzavart és koherenciahiányt érzékelek”. Mint mondta, a sajtóban következetesen keveredik a buszvásárlás és a szolgáltatásvásárlás kérdése, holott a kettő között nagy a különbség. Ha a város szolgáltatást vásárol, a buszok végül nem a fővároséi lesznek, és azt sem tudni, hogy magyar vagy idegen buszokról lesz-e szó, ráadásul a szolgáltató is nyereségre törekszik – mutatott rá.

„Nekünk a legolcsóbb és legbiztonságosabb megoldást kell választanunk” – hangsúlyozta. „Ha a kormány magyar buszokat akar, akkor miért azt kérik, hogy szolgáltatást vásároljunk?” – tette fel a kérdést. Hozzátette: a BKV és a BKK számításaiból egyértelműen kiderül, hogy a szolgáltatásvásárlás drágább, ezért az államnak meg kellene térítenie a város ezzel kapcsolatos többletköltségeit, és erre garanciát kellene adnia.

Tarlós István kitért arra is, hogy jelenleg „nincs magyar busz és nincs magyar buszgyártás, külföldi alkatrészekből van magyar buszösszeszerelés, de a kettő nem ugyanaz”.

„Ha van 8-10 magyar cég, amely buszt gyárt Magyarországon, akkor ők miért nem indultak el korábban a BKV tenderén? Ha volna magyar buszgyártás, a főváros szívesen venne magyar buszokat, de akkor viszont a kormány miért tiltotta meg a vásárlást?” - vetette fel a kérdést, felidézve, hogy a magyar buszokra is vonatkozik az a kormányhatározat, amely az EIB kormányengedélyes hiteléből úgy általában kihúzta a buszvásárlás lehetőségét.

A MABI buszairól szólva megjegyezte: ők ugyanazokból a fődarabokból szerelik össze a járműveket, mint a lengyelek; „Mészáros úrék elrontották az ajánlatukat”, nem készre szerelt buszokat biztosítanának, azok összeszerelését több millióért a BKV műhelyében kellene befejezni, ráadásul miközben a lengyelek 180 nap alatt legyártják és leszállítják a buszokat, addig a MABI ez idő alatt csak 48 buszt tud produkálni. Azzal kapcsolatban, hogy a MABI most engedne az árból, a főpolgármester azt mondta, a lezárt közbeszerzés után már nem lehet változtatni az ajánlaton.

Tarlós István nyomatékosította: őt nem érdekli, melyik cég fogja biztosítani a buszokat, de a fővárosnak a leggazdaságosabb és legbiztonságosabb megoldásra van szüksége, hogy a metrófelújítást időben el tudja kezdeni. Reményét fejezte ki, hogy a következő két hétben megszülethet a döntés a buszpótlás kérdésében.

„A fideszes polgármesterek közül sem értik sokan, miről van szó, sikerült összezavarni a közvéleményt, nekem sem egészen világos, mit akar a kormány” – fogalmazott. Feltette a kérdést, hogy a magyar buszgyártás támogatásával miként egyeztethető össze, hogy a Főváros hatvan szóló Mercedes buszt vegyen, amelyeket Törökországban gyártottak, és mivel nem csuklósak, metrópótlásra sem alkalmasak.

A főpolgármester felidézte, hogy a BKV korábban buszvásárlásra írt ki tendert, ezen nyertek a lengyelek és a MABI. Az ajánlattevők előzetesen tudomásul vették, hogy a tender eredményét a szerződéstől függetlenül a Fővárosi Közgyűlés megvétózhatja. A BKV és a BKK szerint a MABI ajánlata lényegesen kedvezőtlenebb. Eközben jött a kormánytól az ötlet, hogy ne buszvásárlás legyen, hanem szolgáltatásvásárlás, a kormányhatározat szerint az EIB-hitelből az előbbire már nincs lehetősége a Fővárosnak. „Jelen állapot szerint meg kellene vétóznunk a lengyel szerződést és a MABI-szerződést is, hogy új tendert írhassunk ki a szolgáltatásvásárlásra, de nem tudni, hogy ez mikorra érhet véget, mikor lehet belőle szerződés, ráadásul az a BKK és a BKV szerint várhatóan jóval drágább lenne a járművásárlásnál” – emelte ki.

Kitért rá, hogy a BKV a saját állományából biztonsággal 40-50 buszt tud kiállítani, a többi olyan öreg, hogy rendszeres lerobbanástól lehetne tartani. Ha mind a 150 pótlóbuszt a BKV állományából kellene kiállítani, annak biztonsági kockázata lenne – hangsúlyozta. Tarlós István reményét fejezte ki, hogy a következő két hétben sikerül összhangba hozni a kormány javaslatát a kockázatokkal és a realitásokkal, és végül mindenkit megnyugtató döntés születhet.

Arra a kérdésre, hogy kormányzati szinten ki melyik változat mellett lobbizik, azt válaszolta: nem mond neveket, nem feltételez rosszhiszeműséget, „a szolgáltatásvásárlást nem a miniszterelnök és nem is Lázár János kancelláriaminiszter erőlteti”.

Szintén kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: a Fővárosi Közgyűlés az ügyben a végleges döntést „szándékaim szerint velem egyetértésben fogadja el, de az sem kizárt, hogy az én véleményem egészen más lesz”, ez attól függ, milyen megoldás fog születni.

A Széll Kálmán tér felújításával kapcsolatban a főpolgármester azt mondta: a „nagyon közeli jövőben” lesz egy „nem túl látványos”, hivatalos átadás. A BKK jelentése szerint a téren egyes berendezési tárgyaknál anyaghiba miatti garanciális munkákat végeznek, ami egy héten alatt elkészül, valamint 1-2 héten belül kijavítják a piros, csúszós burkolatot.

Hangsúlyozta, hogy ezek nem a megbízón múló javítások. Emlékeztetett rá, hogy a kivitelező nem volt csúszásban, a szerződés megkötése csúszott 7 hónapot csak azért, mert betámadták a közbeszerzési eljárást, de ebből 4 hónapot sikerült lefaragni. „Vagyis rajtunk kívül álló okból összesen 3 hónapot csúszott a beruházás, viszont 15 év ígérgetés után mi legalább megcsináltuk” – jegyezte meg.

A római-parti védművel kapcsolatban Tarlós István közölte: „semmi mást nem akarunk, mint megépíteni egy védművet, amit 20 évig ígértek, de egy szalmaszálat sem tettek keresztbe”. Emlékeztetett rá, hogy a Demszky-féle vezetés is a part menti nyomvonalat határozta meg, ezt támogatja az akadémia, a műegyetem és a legmagasabb fokú vízügyi hatóság is. Kitért rá, hogy a nyomvonal azért nem eshet közvetlenül a kerítések mellé, mert 1945 után mindenki oda épített kerítést, ahová akart, van, ahol mélyen a közterületbe benyúlva. Hozzátette: a Demszky-féle vezetésnek 20 év alatt még a jogi helyzetet sem sikerült tisztáznia.

A kisajátítás és a rendezés évekig húzódna, és akár évtizedes pereskedést is maga után vonhatna. Hangsúlyozta, hogy a Rómain elsősorban az ott lévő intézményeket és sportlétesítményeket, valamint az 1930-40-es években szabályosan épült családi házakat kell megvédeni, az „üdülőknek álcázott lakások” ugyanis töltésekre épültek. Úgy fogalmazott: „nekem sem öröm a fakivágás, de anélkül nem épülhet a védmű”. A Nánási út-Királyok útja vonalában kevesebb, de öregebb és nagyobb fát kellene kivágni, míg a limányban többet, de satnyábbakat. A főpolgármester ígéretet tett rá, hogy a partrendezési látványterveket a nyáron több helyen kifüggesztik, és azokat véleményezhetik az ott élők, „nem pedig a katasztrófaturisták és a liberális gyűlölködők”.

A Déli pályaudvar esetleges bezárásával kapcsolatban elmondta: az nem a Főváros döntése és kompetenciája. A főpolgármester alapvetően jó gondolatnak tartja, hogy a Déli funkcióit áttelepítsék Kelenföldre, de a pontos elképzelés egyelőre nem ismert. Kérdésre válaszolva elmondta: neki nincs olyan motivációja – és nem hiszi, hogy a kormánynak volna -, miszerint azért zárják be a Délit, hogy a 4-es metró utasszáma növekedjen. Emlékeztetett rá, hogy a Demszky-féle vezetés hamis adatokat adott meg annak idején az uniónak az utasszámokról.

A Budapesti Fesztiválzenekart illetően a főpolgármester úgy fogalmazott: „karnagy úr továbbra is duzzog, üzenget, Sarastronak képzeli magát, részünkről viszont a dolog lezárult, a 60 millió Ft-os támogatást meg fogják kapni, de támogatást kérőtől ilyen magatartást 26 év alatt nem tapasztaltam”.

Kiemelte, hogy a BFZ messze a legtöbb közpénzt kapó zenekar Magyarországon, „nem a mi intézményünk, mégis támogatjuk”. Tarlós István kijelentette: „Fischer igen tehetséges karnagy, de nem félisten, a BFZ kivételes tudású zenekar, de annyi támogatást tudunk nekik adni, amit kereteink megengednek, és szó sincs arról, hogy politikai megfontolás húzódna az ügy mögött”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×