Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
331.84
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyilvánosak a Széll Kálmán tér felújítási költségei

Nyilvánosak a Széll Kálmán tér felújítási költségei

Tételes elszámolás alapján kiderült, hogy mire mennyit költött a Budapesti Közlekedési Központ a Széll Kálmán tér felújításán. Az adatokat az Index perelte ki, a számlák között a Népszabadság is válogatott.

Hat PS-monitor, billentyűzet és egér áttelepítése – csak ennek a költsége 52 ezer, míg a hat telefonkészülék leszerelése több mint 100 ezer forintba került.

A Népszabadság szerint azonban ez csak a jéghegy csúcsa, egy diszpécserasztal lebontásáért ugyanis ennek sokszorosát, több mint 2,4 milliárd forintot kértek.

Az Index által kiperelt adatok alapján a szakipari munka sem volt olcsó: a bazaltköves burkolat négyzetméterára közel 21 ezer forint volt. A nagyméretű padok gyártmánytervéért 66 ezret, kivitelezésért pedig 330 ezret kellett egyenként fizetni, az ivókutak még ennél is többe egyenként 622 ezer forintba kerültek.

A gyalogosok tájékoztatását szolgáló oszlopokért csaknem 2 milliót fizettek, míg a múzeumban kerülő régi órát kiváltó új köztéri óráért 18 millió forintot számláztak a BKK-nak.

Az Index azután nyújtott be közérdekű adatigénylést, hogy a Budapesti Közlekedési Központ először a főváros egyik jogtanácsosának majd a Népszabadságnak is megtagadta a részletes elszámolás kiadását. Arra hivatkoztak, hogy az ajánlattevő üzleti titokká minősítette az árazott költségvetést. Ennek sikertelensége után perelt a portál, majd a per lezárulása után kedden közölte a tételes elszámolást megjegyezve azt, hogy a Széll Kálmán tér rekonstrukciója lesz az első olyan közpénzen végzett nagyberuházás, aminek a részletes elszámolását nyilvánosan is nyomon lehet követni a per után.

 Az Index által közölt adatokból az is kiderül, hogy az 5,3 milliárdos költségvetésű rekonstrukcióból 4 és fél milliárdot már ki is fizetett a főváros. A Népszabadság szerint azonban a teljesítést igazoló mérnök több helyen jóval kisebb összegű munkát ismert el, mint amit a vállalkozó megadott: a beruházás negyedik szakaszában például a teljes 1,1 milliárdos részteljesítésből 110 milliót visszatartottak.

 A BKK egyébként 2014 novemberében írta alá a kivitelezési szerződést a munkákat végző konzorciummal. A felújítás 2015 év végén kezdődött meg és 400 nap után a héten fejeződött be.

 Az Index azt írta, hogy a következő lépésben a Dagály strand északi részén épülő hatemeletes úszópalota részletes elszámolását kérik majd ki, ha pedig nem kapják meg az adatokat, ezt az ügyet is perre viszik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×