"Sokszor megkérdőjelezik, hogy a szinkron művészet-e vagy sem. Én mindig azt mondom, igen, a rendező, a dramaturg, a hangmérnök és természetesen a színész részéről is az. Nemcsak egy egyszerű reprodukció, hanem mindannyian beleadjuk a saját belső érzéseinket, empátiánkat, a színész a saját egyéniségét is picit beleviszi, bizonyos szempontból újraalkotja a művet. Nagyon nehéz, mert két-három másodperc alatt kell beleélnie magát egy olyan szituációba, jelenetbe, amit színpadon esetleg hónapokig próbálnak, és mindezt csupán hangban" - hangsúlyozta Aprics László.

Somló Andrea hozzátette: "azelőtt sokkal könnyebb volt. A szövegírónak sokkal több ideje volt, hogy szépen és mívesen megírja a filmet. Az az alapanyag, amit mi megkaptunk, művészi munka volt, szép fordítás, de nem csak fordítás, hiszen Shakespeare-t fordítottak, de nem használták fel az eredetit. Abban az időmértékes verselésben illeszkedett gyönyörűen, ahogy kellett. Utána megkapta a stáb a filmet, volt egy vetítés, ahol a dramaturg felolvasta a stábnak a filmet és utána meg is beszélte a problémákat. Volt lektorunk, viszont nem volt Google, hogy beüssük a problémás dolgokat, mindent megbeszéltünk. Amikor az egésznek kialakult a rendje, a főszereplőket kihívtuk egy színészvetítésre. A kezdeti időkben két hét volt egy felvétel. Most sokkal nagyobb koncentrációra van szükség, habár a technika lényegesen jobb, mint akkor volt."

Spilák Klára színész úgy fogalmazott: "az a legfelemelőbb benne, amikor egy csodálatos színésznek kölcsönözhetem a magyar hangját, ha rajtam keresztül jut el a magyar nézőkhöz az a film. Ebben nagyon sok lehetőség van, ha egy olyan minőségi filmről beszélek, mint a Forrest Gump, vagy sorozat, mint a Kártyavár, abból én is tanulok, amellett persze, hogy a közönségnek jó és páratlan élményt adunk."

"Sarah Jessica Parkerrel igazán összenőttem, a Szex és New York sorozat kapcsán, meghatározó a pályám és az életem szempontjából is. Amikor ezt szinkronizáltuk, az életem olyan fordulópontban volt, hogy a film kicsit segített is a döntéseim meghozatalában, az a fajta szabadság, öntudat, nőiség, ami ebből a sorozatból áradt. Sarah Jessica Parker nem tudta továbbvinni azt az újkori személyiséget, akivé a sorozat alatt vált. Szemben például a nagy kedvencemmel, Robin Wright-tal. Úgy látom, hogy egy rettenetesen finom, sokszínű színésznő, ő áll legközelebb hozzám, azt gondolom, nagyon pontosan rajta tudok lenni, érzem a mindenféle megmozdulásait, jó tudom venni. Nagyon fontos, hogy ez egy olyan színészi munka, amiben azonosulni kell, hiszen ha nem követjük pontosan azt az érzelmi hullámzást, ami az adott karakterrel történik a filmvásznon, akkor egyszerűen lejön a hang és az élmény csorbul" - mondta a színész.

Spilák Klára hozzátette: "a szinkronizálás semmiképpen sem egy reproduktív tevékenység, hiszen mi újrafogalmazunk egy adott karaktert, aki az anyanyelvén szól a nézőhöz. A legegyszerűbb példa a gyerekközönség, egy külföldi animációs filmnél természetes, hogy Angelina Jolie-tól George Clooney-ig a legnagyobb sztárok adják a hangjukat, és nagybetűkkel ott szerepel a nevük. A mozifilmek esetében pedig tudomásul kell venni, hogy Magyarországon még mindig elsődleges az anyanyelvi film, ha ez minőségi és jó, az érzelmi részében, az azonosulásban, a történetmesélésben hozzáad az, amit én csinálok. Elég bizonyság meghallgatni egy rossz szinkront."

Szabó Sípos Barnabás színész néhány éve abbahagyta egy időre a szinkronizálást, és csak az utóbbi időben tért vissza néhány munka erejéig.

"Bizonyos tényezőkhöz ellentmondásos a viszonyom. Ma az élet minden területén ellentmondásos a viszonyunk, mert úgy érezzük, hogy a rendszerek nem szolgálják az emberi boldogulást és az alkotómunkát, ezen a területen különösen. Ettől függetlenül nagyon szerettem a szinkronizálást és ez most is így van. A legtöbbünk, aki ebben dolgozott, azért tud és akart benne maradni, mert nagyon szeretjük. Ezért is ellentmondásos, mert sokan azt mondják, ja ha ezek szeretik, amit csinálnak, akkor úgyis fogják csinálni a végtelenségig, minden körülmények között. Ezért hagytam abba, azt mondtam, nincsenek végtelen tűréshatárok. Az embernek van felelőssége a saját életével kapcsolatban, dönthet úgy, hogy valamit másképp csinál. Ennek nem feltétlenül van közvetlen kapcsolata a pénzzel, sokkal inkább ezekkel a körülményekkel, az élettel van. Ameddig ezek így maradnak, addig én kicsit kiszállok, másra szeretnék koncentrálni. Egy kényszerű döntés hozott vissza: meg szeretnék élni, abból szeretnék élni, ami a foglalkozásom" - fogalmazott a színész.

Szabó Sípos Barnabás felidézte: "mindegyik munkát szerettem, azt, hogy szinte pillanatok alatt kell jó dolgozni, eredményeket elérni. Persze a nagy rajzfilmek, amikor színész sincs, hanem az ember a hangjával teremt embert a rajzolt figurának, az mindenképpen vonzó, nagy feladat. Nem minden amerikai színészre emlékszem. Jeff Goldblum azonban emlékezetes, rafinált fickó, ahogy eszébe jut, levegővétel közben is félmondatokat is mond, az ő színészetére ez jellemző, követni néha emberfeletti, de nagy siker, ha összejön. A George Clooney-dolog önmagáért beszél, jó rátalálás, ez nem is nekem köszönhető, hanem a szinkronrendezőnek, aki először kitalálta, hogy én legyek, ez az ő szakmai ismeretét díjazza. Azért ez lett ez jó, mert abból csináltam sportot miután az alapok megvoltak, a finomságokat néztem, hogy mit lehetne még jobban ebből kihozni."