eur:
395.15
usd:
371
bux:
65118.41
2024. április 19. péntek Emma

A taxisblokád 25 éve történt

Huszonöt éve, 1990. október 25-én kezdődött az ország életét napokra megbénító taxisblokád. Az aznap váratlanul bejelentett, másnaptól életbe lépő 65 százalékos benzináremelés ellen tiltakozó taxisok és magánfuvarozók megbénították Budapest forgalmát, majd a közúti közlekedést az ország nagy részében. Az új demokratikus berendezkedés első nagyobb válsága október 28-án az Érdekegyeztető Tanács ülésén a munkavállalók, a munkaadók és a kormány közötti kompromisszumos megállapodással ért véget.

Az áremelésről az első híradás október 19-én a Népszava című napilapban jelent meg "Árulás: jön az 56-62 forintos benzin" címmel, az október 24-ei Magyar Hírlap október 29-ére tette a drágulás időpontját.

Ugyanaznap az MTI közleménye arról tudósított, hogy a kormány ülésének napirendjén nem szerepel a téma, másnap mégis bejelentették az üzemanyagár 65 százalékos emelését. (A benzin fogyasztói ára 56-62, a gázolajoké 42-45 forintra emelkedett.) A kormány szerint a lépésre a szovjet olajszállítások csökkenése, valamint az augusztustól tartó öbölháború miatt volt szükség.

A felháborodott taxisok október 25-én délután a budapesti Hősök terén, majd a Kossuth téren gyülekeztek. Az Országház előtt találkoztak Siklós Csaba közlekedési miniszterrel, aki nem volt hajlandó átvenni petíciójukat. Eután a taxisok, akik CB-, illetve URH-rádióhálózatukon folyamatosan kapcsolatot tartottak egymással, lezárták Budapest összes hídját, megbénítva a város közlekedését. Éjféltől országossá szélesedett a blokád, amelyhez csatlakoztak a magán- és teherfuvarozók is.

Október 26-án az ország főútjain és a nagyobb városokban szinte lehetetlen volt a közlekedés, a határokon állt a forgalom. A Ferihegyi repülőteret a fővárosból nem lehetett megközelíteni, Budapest belső területein egyedül a metró közlekedett. A tüntetők csak a mentőket és az egyéb megkülönböztető jelzést viselő, valamint az élelmiszert szállító gépkocsikat engedték át.

László Balázs kormányszóvivő október 26-án reggel törvénytelennek nevezte a taxisok akcióját, mert azt a gyülekezési törvény előírásai szerint 72 órával korábban be kellett volna jelenteni. A kormányt váratlanul érte a tiltakozás, a tizenegy miniszterből négy külföldön tartózkodott, Antall József miniszterelnök pedig kórházban feküdt. Távollétében Horváth Balázs belügyminiszter látta el a kormányfői feladatokat, aki bejelentette, hogy a kormány minden törvényes eszközzel helyreállítja a rendet.

A belügyminiszter a rádió és a televízió által közvetített beszédében megindokolta a kormány intézkedését, és bejelentette, hogy három válságstábot állítottak fel. Göncz Árpád köztársasági elnök este beszédet mondott a televízióban, a benzináremelés felfüggesztését javasolta a kormánynak, és ennek függvényében kérte a taxisokat a blokád abbahagyására.

Október 27-én a magyar közutak teljes blokádjára ébredt az ország. A taxisok, fuvarozók - a hozzájuk csatlakozó polgári résztvevőkkel egyetemben - megbénították az egész ország közlekedését. Mintegy 600 helyen állítottak útzárt, ez összesen - a fővárossal együtt - 105 helységet érintett.

Budapesten - a Lánchíd kivételével - az összes Duna-hidat lezárták, 25 főbb csomópontot eltorlaszoltak. A fuvarozók és a kormány közötti tárgyalások egész nap tartottak, és estére közös nyilatkozat közzétételében állapodtak meg. Ebben a kormány kinyilvánította, hogy az Érdekegyeztető Tanács október 28-án megtartandó ülése elé olyan megoldást terjeszt, amelynek révén meghatározott feltételek között elképzelhető literenként 10 forintos kedvezmény.

A megegyezés feltételéül a blokád megszüntetését szabták. A kormány és a fuvarozók közötti előzetes megállapodás alapján éjfélkor Szabó Győző országos rendőrfőkapitány sajtóközleményben szólította fel a tüntetőket a torlaszok lebontására.

Október 28-án, vasárnap a reggeli óráktól valamelyest enyhült a blokád. Délben a Munkaügyi Minisztériumban megkezdődött az Érdekegyeztető Tanács ülése, amelyet a fuvarozók kérésére a televízió élő adásban közvetített.

A kormány részéről Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter és Rabár Ferenc pénzügyminiszter vezette a tárgyalást, a munkavállalók küldöttségét Forgács Pál, a Szakszervezeti Kerekasztal és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának (FSZDL) elnöke, valamint Nagy Sándor, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke, a munkaadókét pedig Palotás János, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke vezette. Az ülésen Orbán István, a Magyar Gazdasági Kamara alelnöke elnökölt.

Az estére megszületett megállapodás szerint október 29-én 24 órától 12 forinttal csökkentik a megemelt benzinárakat, az új árak az árliberalizálással összefüggő törvények hatályba lépésig érvényesek. A kormány képviselői tanulságként fogalmazták meg, hogy hasonló esetekben időben konzultálni kell az Érdekegyeztető Tanács tárgyalófeleivel. A megegyezés hírére néhány óra alatt az egész országban teljesen megszűnt a blokád, helyreállt a közlekedés.

A megállapodás aláírása után Antall József miniszterelnök kórházi betegszobájában nyilatkozatot adott a televíziónak. Az úgynevezett "pizsamás interjúban" az országban kialakult helyzetet, a válságot megoldó kompromisszumot elemezve elismerte a kormány felelősségét, amiért a benzináremelés bejelentését előkészítő munkában hibákat követtek el. Szerinte a megállapodás létrejötte után előállt helyzetben nincsenek vesztesek és győztesek, és ígéretet tett arra, hogy az "polgári elégedetlenségi mozgalomban" részt vevőkkel szemben a kormány nem kezd eljárást.

(Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának háttéranyaga)

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×