Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
316.3
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Nézőpont Intézet: erős többséget szerezhet a Fidesz a választásokon

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása és mandátumbecslése szerint a Fidesz-KDNP 116 mandátumot szerezne, ha most lennének az országgyűlési választások, ez a szám tizenhéttel kevesebb, mint a mandátumok kétharmada.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott összegzésben az olvasható: a 2013. október 7. és 10. között, 1000 ember telefonos megkérdezésével végzett reprezentatív kutatásra épülő mandátumbecslés szerint az MSZP és a Demokratikus Koalíció közösen 49, a Jobbik 15, az Együtt-PM 13, az LMP pedig 6 mandátumhoz jutna a 199 fős parlamentben. A frakciózsugorodás így elsősorban a kormánypártokat és a Jobbikot érinti, a baloldal akár növelheti is a képviselőinek számát.

A mandátumbecslés a választási részvételüket biztosra ígérő potenciális szavazók pártpreferenciájának figyelembevételével készült. Eszerint a leadott voksok 44 százaléka jutott volna a kormánypártoknak, 35 százaléka az MSZP-Együtt-PM-DK-tábornak, 14 százaléka pedig a Jobbiknak. Az LMP valószínűleg bejutna a parlamentbe, hiszen a potenciális szavazók 6 százaléka támogatja a pártot.

A közvélemény-kutatásban az összes megkérdezett ötöde támogatja a baloldali pártokat (13 százalék az MSZP-t, 5 százalék az Együtt-PM szövetséget, további 2 százalék pedig a DK-t), tizede a Jobbikot, 5 százaléka pedig az LMP-t.

A közlemény szerint az ellenzéki pártok a választásra jogosultak 7 százalékának bizonytalan, de kormányváltó hangulatban keresgélő táborára építhetik a következő hónapok kampányát. A maguknak pártot nem találók kétharmada ugyanakkor nem szeretne kormányváltást 2014-ben - írták.

A Nézőpont Intézet hozzátette: egy most vasárnapi szavazáson az összes megkérdezett 56 százaléka venne részt. Az aktív szavazók 41 százaléka szimpatizál a Fidesz-KDNP-vel, 13 százaléka az MSZP-vel, 12 százaléka a radikálisokkal, 7 százaléka az Együtt-PM politikájával, 6 százaléka pedig az LMP-vel - derül ki a kutatás eredményeiből.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×