Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
315.8
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

A kivándorló fiatalok fele egy éven belül visszatér

A közmunkaprogramban résztvevők képzésének megerősítését, bővítését tervezi a kormány - mondta Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában.

Idén 154 milliárd forintból 300 ezer ember kap munkát a közfoglalkoztatásban - mondta a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Czomba Sándor az InfoRádió Aréna című műsorában hozzátette: a következő időszakban képzik is a közmunka-programban részt vevőket, akik olyan tudást szerezhetnek, amelynek a versenyszférában is hasznát vehetik.

Czomba Sándor hangsúlyozta: a kormányzat egyik célja a szakképzés megerősítése, a túlképzés megelőzésére a jövőben regionális helyett megyei szinten tesznek javaslatokat az indítandó képzésekre, amelyekbe a versenyszféra vállalkozásait is bevonják. Tízezres nagyságrendben vannak azok, akiknek a nyolc általános befejezését teszik lehetővé - felzárkóztatásukat idén, de legkésőbb jövőre tervezik megkezdeni. Ezen túl államilag elismert képzéseket indítanak a közmunkaprogramban részvevőknek - fejtette ki.

Magyarországon a munkaképes lakosság nagyjából két százaléka dolgozik külföldön, szemben a romániai 7 vagy a lengyelországi 9 százalékkal - válaszolta a kritikákra a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. A kivándorló fiatalok nagyjából fele egy éven belül visszatér, az elvándorlás ellen indított programok között az első munkahely garancia programot vagy azt a nyolcmilliárdos keretet említette az államtitkár, amiből 3-6 milliós vissza nem térítendő támogatást kaphat 1500-2000 vállalkozást indító fiatal.

Kiemelte: az álláskeresők 4-5 százaléka diplomás, 40 százalékuk legfeljebb nyolc általánost végzett.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×