eur:
393.75
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Aláírták a részmegállapodást a felsőoktatás ügyében - a nap hírei

Stratégiai megállapodást kötött a kormány az indiai Tata céggel. Aláírta a részmegállapodást az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. Az Egyesült Államokban nagy nyilvánosság előtt is letette második ciklusa hivatali esküjét Barack Obama elnök. A nap legfontosabb hírei január 21-én.

Újabb multinacionális céggel, ezúttal az indiai Tata magyarországi fióktelepével kötött stratégiai megállapodást a kormány. Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár szerint a megállapodás bizonyítja, hogy Magyarország 21. századi mércével mérve is versenyképes ország. A Tata budapesti szolgáltató központjának igazgatója azt mondta: 200-300 munkavállalóval szeretnék bővíteni jelenlegi 900 fős itteni létszámukat.

Aláírta a részmegállapodást a felsőoktatás ügyében az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. Az egyezség rögzíti, hogy nő a felsőoktatás állami finanszírozása. Balog Zoltán miniszter közölte: az idén 23-25 milliárd forint közötti pluszforrást biztosítanak az intézményeknek. Nagy Dávid HÖOK-elnök elmondta: megszűnnek a keretszámok, és minden szakon lesz ingyenes képzés. Létrejön a felsőoktatási kerekasztal, amely a finanszírozásról, a hallgatói szerződésekről, és a felsőoktatás átalakításának főbb kérdéseiről egyeztet majd.

A köznevelési rendszer egyik legfontosabb induló projektjének nevezte a tanfelügyelet szeptember 1-jei beindítását az oktatási államtitkár. Hoffmann Rózsa azt mondta: a tanfelügyelet célja, hogy biztosítsa a köznevelési rendszer egységesen magas színvonalát és minőségét. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős államtitkár hozzátette: nem szaktárgyi felügyeletet vezetnek be szeptemberben, hanem a pedagógiai munka minőségellenőrzéséről lesz szó.

A kormányszóvivő szerint nem befolyásolja a Getronics visszalépése az elektronikus útdíjszedési rendszer idei bevezetését. Giró-Szász András a Kossuth Rádióban azt mondta: a miniszterelnök és a szaktárca világossá tette, hogy a közbeszerzést elnyert cég nem felelt meg bizonyos feltételeknek, nem garantálta a határidőket.

Az egészségügyi alapellátó tevékenység finanszírozását kifogásolja az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté az alapellátást végző orvosok díjazásáról készített jelentése megállapítja, hogy a finanszírozás évek óta nem a valós ráfordítások és szükséges összegek figyelembevételével történik, és ez ellentétes a jogbiztonság elvével.

A tavalyihoz képest 60 milliárd forinttal emelkednek az idei agrár- és vidékfejlesztési támogatások - közölte az agrárgazdaságért felelős államtitkár. Czerván György egy szakmai rendezvényen elmondta: a vidékfejlesztési tárca összesen 691 milliárd forint támogatással számol, ebből több mint 561 milliárd forint a közösségi és mintegy 130 milliárd a nemzeti forrás.

Csaknem 3,1 milliárd forintból gazdálkodhat idén a Magyar Nemzeti Levéltár. Mikó Zsuzsanna főigazgató elmondta: ez a tavalyi összegnél majdnem 600 millió forinttal több. Hangsúlyozta: munkájukban egyre nagyobb hangsúlyt kap a köziratok mellett a magánokiratok gyűjtése, a külföldi levéltárakban őrzött magyar vonatkozású anyagok megismerése, valamint a meglévő dokumentumok digitalizálása és széles körű hozzáférhetővé tétele.

Elmarad a mozdonyvezetők csütörtökre tervezett sztrájkja, miután konstruktív megállapodást kötött érdekképviseletükkel a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. A vasúttársaság közölte: a munkáltató vállalta, hogy javítja a mozdonyvezetők munkakörülményeit. A mozdonyvezetők szakszervezete cserébe kötelezte magát, hogy ezekkel a kérdésekkel összefüggésben két éven keresztül nem hirdet munkabeszüntetést.

Megkezdte a kárkifizetéseket a MÁV Általános Biztosító Egyesület vagyonelszámolója. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének közleménye szerint január közepéig mintegy 400 millió forint banki átutalását indították el a belföldi károsultak részére.

Csökken a benzin ára, szerdától literenként bruttó 2 forinttal kérnek kevesebbet a 95-ösért, a gázolaj ára nem változik. A 95-ös benzin literenkénti átlagára 416 forint lesz, a gázolajé 427 marad. Kökösi Gábor, a portfolio.hu elemzője az InfoRádióban elmondta: az árcsökkentést a finomított termékek árának mérséklődése, és a forint árfolyamának minimális javulása tette lehetővé.

Az Egyesült Államokban nagy nyilvánosság előtt is letette második ciklusának hivatali esküjét Barack Obama elnök. Beiktatása utáni beszédében az elnök a közös felelősségvállalásra és az egységre hívta fel a figyelmet, Amerika legfőbb külpolitikai céljaként pedig a demokrácia támogatását nevezte meg. Barack Obama vasárnap már elmondta az esküt a Fehér Házban, de a hagyomány szerint vasárnap nem tartanak beiktatási ünnepséget.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×