Tállai András belügyminisztériumi államtitkár szerdán jelentette be, hogy az ötezernél kevesebb lakosú települések adósságát még idén és teljes egészében, az ennél nagyobb lélekszámú városok tartozását pedig az iparűzési adó mértékétől függően 40-70 százalékban júniusig kiegyenlíti a kormány az önkormányzatok helyett.
Az MSZP szerint valójában nem az állam, hanem az állampolgárok fogják kifizetni az önkormányzatok adósságát - mondta Horváth Csaba, az ellenzéki párt alelnöke.
A Jobbik a felelőtlenül gazdálkodó polgármesterek elszámoltatásával kötné össze az önkormányzatok állami adósságrendezését és létrehozna egy vizsgálóbizottságot, amely kiderítené, hogy miért halmoztak fel ennyi tartozást a települések - közölte Hegedűs Lorántné, az Országgyűlés önkormányzati bizottságának tagja.
Az LMP is igazságtalannak tartja, hogy a kormány válogatás nélkül átvállalja az eladósodott települések tartozásait - nyilatkozta Szilágyi Péter, a parlament önkormányzati bizottságának tagja.
Giró-Szász András kormányszóvivő azt hangsúlyozta, hogy az adósságátvállalás miatt nem borul fel az államháztartás egyensúlya.







