Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Támogatásra pályázhatnak az elvárt béremelést teljesíteni nem tudó cégek

A munkabérek nettó értékének megőrzéséről szóló előterjesztést fogadott el hétfői ülésén a kormány - közölte sajtótájékoztatóján Giró-Szász András, a kabinet szóvivője. A részleteket Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár mondta el.

Vissza nem térítendő támogatást kapnak az államtól azok a minimálbéreseket, illetve garantált bérminimumban részesülőket foglalkoztató vállalkozások, akik nem tudják öt százalékkal megemelni a dolgozóik bérét - jelentette be az államtitkár. Czomba Sándor elmondta: a 21 milliárd forintos pályázati keretből azok részesülhetnek, akik vállalják, hogy mindegyik munkavállalójuk bérét megemelik és idén senkit sem bocsátanak el. Ennek fejében kaphatnak meg 2-3 százalékos támogatást a kötelező 5 százalékos béremelésből. Az intézkedés mintegy 700 ezer munkavállalót érint.

A pályázati kiírás leghamarabb február végén jelenhet meg, mert a kompenzáció érdekében az Országgyűlésnek módosítania kell a költségvetési és a foglalkoztatási törvényt - tette hozzá az államtitkár. Jelezte, hogy munkahelyeket teremtő, illetve megőrző pályázatok kiírását is tervezik.

Az öt százalékos kötelező bérkompenzációt azért vezette be a kormány, hogy az adójóváírás kivezetése miatt senkinek ne csökkenjen a bére és ne kerüljön veszélybe a munkahelye - mondta Giró-Szász András. A kormányszóvivő szerint a rendszer sikeres, hiszen a KSH adatai szerint 2011 novemberében 42 ezerrel több embernek volt munkája, mint az azt megelőző év novemberében.

Címlapról ajánljuk
Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tovább gyűrűzhet a Gondosóra-ügy

Tovább gyűrűzhet a Gondosóra-ügy

Magyar Péter miniszterelnök minapi bejelentése értelmében elképzelhető, hogy az Integritás Hatóság múlt heti lépése után a kormány is megteszi a maga feljelentését a Gondosóra program kapcsán, amely ügyben a NAV már nyomozást indított költségvetési csalás gyanúja miatt. A mintegy 110 milliárd forintos keretösszegű programot az előző kormány tervei szerint uniós forrásból finanszírozták volna, azonban ahogy az a túlárazást emlegető miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján kiderült: a Magyar-kormány kivette a programot a Brüsszelnek benyújtott uniós helyreállítási tervből, és egy másik projektet tett a helyére, hogy elkerülje a forrásvesztést. A kormányfő tájékoztatása szerint ugyanis az Európai Bizottság és átvilágító szervek olyan szabálytalanságokat jeleztek a program kapcsán, ami miatt az ország biztosan elesett volna az arra allokált uniós forrásoktól.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×