Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Az MSZP nem ért egyet a fővárosi elvonásokkal

Az MSZP fővárosi szervezete szerint nem oldja meg a BKV helyzetét az a javaslatcsomag, amelyről szerdán rendkívüli ülésen tárgyal a Fővárosi Közgyűlés, az legfeljebb két héttel odázhatja el a társaság csődjét.

Horváth Csaba, a párt fővárosi frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, szomorú, hogy bár leginkább a kormány viseli a felelősséget, "őket mintha nem érdekelné, hogy a BKV csődje mit eredményez". A társaság helyzetének megoldására készített közgyűlési indítványról úgy vélekedett, a dokumentum számos "rövidlátó" javaslatot tartalmaz és valamennyi ágazat "bedöntését" eredményezi.

A szocialista politikus szerint a főváros a hiányzó 41 milliárd forintnak csak az egyharmadát tudná előteremteni az elvonásokkal, ugyanakkor ez is csak "két hétig tudná elodázni a BKV csődjét". Horváth Csaba elfogadhatatlannak nevezte a nyugdíjas- és tanulóbérletek árának "radikális emelését", és az infláció feletti tarifaemelést.

Mint ismertette, a fővárosiak napi 14-16 milliárd forint adót fizetnek, vagyis a kormánynak 2-3 napi befizetés visszaadásáról kellene döntenie, és "lekerülhetne a napirendről az egész ügy".

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője "kimondottan pofátlanságnak" nevezte azokat a nyilatkozatokat, amelyek szerint a fővárosnak a saját lábára kellene állnia.

Tüttő Kata, a párt frakcióvezető-helyettese a budapestiek, illetve a BKV befizetéseit ismertette, arra hivatkozva: ezeket is látni kell, "mielőtt bárki azt gondolná, hogy a BKV-t a híres magyar sompálinka- és mangalicaexportból keresztfinanszírozzák".

A képviselő elmondta: az összes állami bevétel több mint harmada Budapestről származik, ez több mint 4000 milliárd forint. Az egy lakosra jutó átlagos adóbefizetés 3,5-szerese a vidékinek, a személyi jövedelemadó (szja) pedig kétszerese, ugyanakkor a fővárosban befizetett adóknak kevesebb mint a 10 százalékát kapja vissza Budapest - tette hozzá.

Tüttő Kata megjegyezte: a BKV szja, szociális hozzájárulási adó, jövedéki adó, innovációs járulék és illeték formájában évi 30 milliárd forinttal járul hozzá a központi költségvetéshez, a jegybevételek utáni áfa pedig csaknem 18 milliárd forint, vagyis a társaság mindent összevetve 48 milliárd forintot fizet be.

Kitért arra is: egyetért azokkal a megállapításokkal, amelyek szerint a jegyáremelésnek nincs érdemi hatása, illetve azzal, hogy a BKV a hatékonyságnövelő intézkedéseinek a végére ért, nincs hol megtakarítani, a helyzet kezelésére tett javaslatokat azonban értelmetlennek tartja.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Jens Spahn, a CDU vezető politikusa és a közös uniópárti Bundestag-frakció vezetője lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy férjével amerikai béranyától fogadtak örökbe gyermeket – miközben pártja és ő maga is a béranyaság tilalmának fenntartása mellett állt ki. A botrány azonban Friedrich Merz kancellárnak kapóra jöhet: nemcsak pártbeli riválisát semlegesíthette, de az új helyzetet a kormány átalakítására és saját embereinek kulcspozíciókba ültetésére is felhasználhatja. Merznek ugyanakkor sürgősen stabilizálnia kellene helyzetét, mivel népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt, a szeptemberi tartományi választásokon pedig az AfD átveheti a hatalmat egy (keletnémet) tartományban. A CDU/CSU támogatottsága mindössze 22 százalékos, miközben a szélsőjobboldali AfD 27 százalékon áll, és a német lakosságot egyre jobban aggasztja az évek óta stagnáló gazdaság helyzete.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×