Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
315.53
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Gyurcsány: Ha el akarnám hagyni az MSZP-t, már megtettem volna

Gyurcsány Ferenc nem akarja elhagyni az MSZP-t; a szocialisták szerdai, több mint kilenc órán át tartó frakcióülése után újságíróknak azt mondta, ha lenne ilyen szándéka, már kilépett volna. Azt is közölte: eldőlt, lesz pártszavazás.

A volt miniszterelnök kifejtette: továbbra is az a szándéka, hogy az MSZP erős, befolyásos balközép párt legyen, és nem akarja azt elhagyni. A Demokrata Pártról szólva - amelynek megalakításáról szerdán számolt be a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy abban vezető tisztséget tölthet be a volt miniszterelnök - úgy fogalmazott, "nagyobb a füstje, mint a lángja".

Gyurcsány Ferenc elmondta: megszokta, hogy a pártvezetők körében "árnyalt" a megítélése, és azt is tudja, sokan nem boldogok attól, hogy pártszavazást kezdeményezett. Ezt a szándékot azonban végül elfogadta a párt, lesz pártszavazás - tette hozzá.

Tájékoztatóján a korábbi kormányfő határozottan cáfolta azt a sajtóértesülést, hogy a frakcióülésen azzal fenyegette volna párttársait, hogy a Táncsics Alapítvány vezetőjeként továbbra is nagy hatalma van az MSZP-ben.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×