Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
325.96
bux:
142448.11
2026. november 6. péntek Lénárd

Kövér: Demokratikus modellt épít a Fidesz vezette kormány

Új, demokratikus modellt épít a Fidesz vezette kormánytöbbség - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a távirati irodának adott interjújában.

Kövér László szerint, ha az új rendszer építésében alkotmányos akadályok vannak egy régi rendszer logikája szerint, például az Alkotmánybíróság (Ab) dönthet úgy, hogy megsemmisít különböző gazdaságpolitikai intézkedéseket, akkor ezeket az akadályokat el kell hárítani.

Az Országgyűlés elnöke a távirati irodának adott interjújában elismerte: az elmúlt hetek intézkedései, a 98 százalékos különadó bevezetése, az Ab jogkörének szűkítése, a magán-nyugdíjpénztári befizetések visszaterelése az állami rendszerbe, nem bevett működése a demokratikus hatalomgyakorlásnak.

Kövér László elmondta: volt vita a lépésekről a Fideszen belül, tisztában voltak azzal, hogy van politikai kockázata és ára annak, amit csinálnak.

Kijelentette: az Ab-re szükség van, de nincs kőbe vésve, hogy csak olyan lehet, és csak olyan hatáskörrel működhet, mint ma.

A készülő alkotmányról szólva elmondta: egy mondatot tartanak meg a jelenlegiből, azt hogy "Magyarország fővárosa Budapest". Hozzátette: az új alkotmány rövidebb, tömörebb lesz a mainál, és kevesebb részletszabályt tartalmaz majd. Leszögezte viszont, hogy a rendszer parlamentáris demokrácia lesz, nem lesz elnöki, fél-elnöki rendszer. Arra a kérdésre, hogy legyen-e népszavazás az új alaptörvényről, a házelnök közölte: azt nem tartja sem szokásosnak, sem szükségesnek.

A magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban aláhúzta: már az alkotmányellenes volt, amikor az embereket állami erővel, törvénnyel kényszerítették, hogy a saját nyugdíjjárulékuk egy részét magánpénztárakba fizessék be.

A Költségvetési Tanáccsal összefüggésben közölte: nem hiszi, hogy azon áll vagy bukik a magyar költségvetés hitelessége, hogy létezik egy "gittegylet", amely évente majdnem egymilliárd forintot költ magára, miközben a számvevőszék is ellenőrzi a büdzsét, és léteznek független gazdasági elemző cégek.

A határon túli magyarokról szólva kiemelte: az alkotmánynak nem szabad megtiltania, hogy a nem otthon élő állampolgárokat szavazati jog illesse meg.

Kövér László arról is beszélt, hogy az Országgyűlésnek jövőre racionálisabb működési módra kell áttérnie, mert sem a kormány, sem a képviselők nem fogják bírni a mostani tempót.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×