Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.72
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Tízre emelkedett a vörösiszap-katasztrófa halálos áldozatainak száma

Győrben meghalt az október elején történt vörösiszap-ömlés hetek óta súlyos állapotban lévő, idős sérültje. Õ a katasztrófa tizedik áldozata.

Tamás László János, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató-főorvosa az MTI-nek pénteken elmondta: nem sokkal 11 óra után halt meg a férfi, akit az október 4-én történt katasztrófa után szállítottak Győrbe.

Korábbi tájékoztatása szerint az idős ember a testfelületének csaknem a háromnegyedén szenvedett súlyos égési sérüléseket, amivel - tekintettel korábbi egészségi problémáira is - nem tudott megküzdeni a szervezete.

"Elfogytak a tartalékok" - összegezte a történteket a főigazgató-főorvos, aki emlékeztetett arra: korábban is fordult kritikusra a páciens állapota, de akkor sikerült azt stabilizálni.

Az ajkai térségben bekövetkezett vörösiszapömlés után négy holttestet találtak Kolontáron a mentésben részt vevő egységek. Később a veszprémi kórházban meghalt a katasztrófa egyik sérültje, egy idős férfi, majd újabb három holttestet találtak Devecser határában. Október közepén meghalt egy további sérült az ajkai kórházban.

Egészségügyi központ létrehozását javasolja a védelmi bizottság

Egy Devecserben felállítandó egészségügyi központ létrehozására tett javaslatot a kormánynak a vörösiszap-katasztrófa miatt a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság pénteki ülésén. A szűrőállomásként és orvosi csoportként dolgozó intézmény a tavasztól üzemelne.

Ékes József, az ajkai térség fideszes országgyűlési képviselője a testületi ülést követően az MTI tudósítójának azt mondta: azért javasolták a központ létrehozását, hogy pontos állapotfelmérés készüljön a vörösiszappal érintett településeken élő emberek egészségügyi állapotáról, és megnyugtató válaszokat kapjanak azokra a "kósza hírekre", amelyek mérgezett talajról, levegőről és rákos megbetegedésekről szólnak.

A honatya, aki a kármentő bizottság tagja is, kijelentette: a szálló por koncentrátuma a térségben nem haladja meg az egészségügyi határértéket, az ivóvíz nem szennyezett, és mindent megtesznek azért, hogy a térség újra élhető legyen.

Neves orvosok lakossági fórumon adnak majd tájékoztatást, de a felmerülő esetleges problémák megoldására helyben kell választ adni - mondta, hozzátéve: ezért javasolják a kormánynak, hogy jövő április végéig hozza létre ezt az egészségügyi központot.

Lasztovicza Jenő, a védelmi bizottság és a megyegyűlés elnöke az ülés után újságíróknak azt mondta: a létrehozandó központban szűréseket, konkrét orvosi ellátásokat végeznének, és pszichológusok is segítséget adnának. A fideszes országgyűlési képviselő, aki a kármentő bizottság elnöke is, közölte: a központ feladata lenne, hogy a térségben, a kiskertekben termelt növényekről megállapítsa, emberi fogyasztásra alkalmasak-e.

Megjegyezte, az eddigi mérési eredmények szerint nem szívódtak fel nehézfémek a vörösiszappal nem érintett kertekben lévő termékekben, és a környék betakarításra váró kukoricatábláiban sem találtak olyan anyagot, amely takarmányozási célra ne lenne alkalmas.

Lasztovicza Jenő elmondása szerint a nem elöntött termőföldbe, a szántókba sem került olyan mélyen a lúgos szennyezőanyag, amely veszélyeztetné a vetést vagy a következő évi betakarítást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×