Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
325.19
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Erősítik a volt köztársasági elnökök pozícióját

A volt államfőknek járó juttatások időbeli korlátját törölné el az a törvénymódosítás, amelyet pénteken nyújtott be a parlamentnek Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.

Az Országgyűlés honlapján közzétett jogszabálytervezet szerint a módosításának kettős célja van: egyrészt a volt köztársasági elnöknek járó juttatások időbeli korlátjának eltörlésével a törvény megteremti annak a lehetőségét, hogy a volt államfő tapasztalataival, ismereteivel és nemzetközi kapcsolatrendszerével élete végéig aktívan tudja az ország érdekeit szolgálni. Másrészt lehetővé teszi azt is, hogy a volt köztársasági elnök feladatának ellátásához szükséges pénzügyi feltételeknek a Köztársasági Elnöki Hivatal költségvetésén belül történő biztosításával, a mindenkori kormánytól függetlenül tudja ellátni feladatait.

A javaslat rögzíti, hogy a volt köztársasági elnököt lakáshasználati jog illeti meg, amelynek biztosításáról a Köztársasági Elnöki Hivatal gondoskodik. Ezt követően a volt köztársasági elnököt megillető lakás fenntartásáról is a hivatalnak kell gondoskodnia. A rendelkezés értelmében, amennyiben a volt köztársasági elnök a tisztségét legalább két éven át betöltötte, nincs időbeli korláthoz kötve a volt köztársasági elnök gépkocsi használati joga.

Az indítvány tartalmazza, hogy ha a volt köztársasági elnök a tisztségét legalább két éven át betöltötte, kétfős titkárság alkalmazását nem kötnék időbeli korláthoz.

Kitérnek arra is, hogy a törvénymódosításnak nem célja a volt miniszterelnök tekintetében a törvény alapján neki járó juttatásokra vonatkozó időbeli korlátok eltörlése. A rendelkezés értelmében a volt miniszterelnököt változatlan ideig illeti meg a kétfős titkárság alkalmazása, valamint a személygépkocsi használat.

Az indítvány rögzíti azt is, hogy a Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló törvény a Köztársasági Elnökség fejezeten belül egy külön címben határozza meg egyrészről a volt köztársasági elnök juttatásaihoz szükséges keretet, másrészről azt a pénzügyi keretet, amelynek felhasználásáról a volt köztársasági elnök rendelkezni jogosult.

Az indítvány szerint a volt elnököknek járó juttatások nem csupán az aktív elnöki szerep joggal kijáró utólagos elismerését szolgálják, hanem hivatali idejük lejártával megváltozott feladataiknak ellátását is segítik. E feladatokat a mandátum lejártától eltelt idő önmagában nem korlátozza.

Címlapról ajánljuk
Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Budapest I. kerületében változnak a közösségi együttélés szabályai: a kutyát sétáltató gazdáknak ezentúl az ürülék felszedésére alkalmas eszközt és a kutyavizelet feltakarításához, hígításához elegendő vizet is maguknál kell tartaniuk. A részletekről Böröcz László polgármestert kérdezte az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Délután lendületet kaptak az európai piacok, miután Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson. A bejelentés azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is. A BUX index végül mintegy 0,1 százalékot emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×