Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Ötven jelölt az MSZP új pártelnökségébe

Több mint ötven szocialista politikus meghallgatását kezdi meg szombaton az MSZP jelölőbizottsága (jeb), ennyien kaptak ugyanis jelölést az új pártelnökségbe kerülésre - tudta meg az MTI szerdán, a jelölőbizottság ülése után.

Az MTI információi szerint a jeb azzal számol, és ezt javasolja a július 10-i kongresszusnak is, hogy a jelenleginél kisebb létszámú legyen az elnökség: kettő helyett egy elnökhelyettest, három helyett két alelnököt és kevesebb elnökségi tagot válasszanak.

A pártelnöki posztra magasan a legtöbb jelölést Mesterházy Attila frakcióvezető kapta, akit szombaton várhatóan meg is hallgat a jeb. E posztra jelölték Botka László szegedi polgármestert és Molnár Csaba volt kancelláriaminisztert is.

Utóbbi politikus kapta a legtöbb jelölést az elnökhelyettesi tisztségre. Erre a posztra öt politikust is ajánlottak a pártszervezetek, a volt kancelláriaminiszter után Szabó Imre korábbi környezetvédelmi tárcavezető áll.

Az alelnöki helyekre Juhász Ferencet, Szabadkai Tamást jelölték főként, de Szanyi Tibor is jelentős számú ajánlást kapott. Utóbbit választmányi elnöknek is jelölték, ahogyan Botka Lászlót is, de erre a posztra Simon Gábor jelenlegi vezetőt ajánlották a legtöbben.

Elnökségi tagságra 36-an kaptak jelölést, többek között Kertész Krisztián, Herczog Edit, Varga László, Müller Tímea, Korózs Lajos, Török Zsolt és Botka László. Az MTI úgy tudja, a szegedi polgármestert az elnökség minden posztjára jelölték, így neki kell eldöntenie, melyikért indul el a tisztújításon.

Az MTI értesülései szerint több jelenlegi elnökségi tag is jelezte a jeb-nek, hogy nem indul a tisztújításon. Köztük van Lendvai Ildikó leköszönő pártelnök, Lamperth Mónika elnökhelyettes, Kiss Péter és Ujhelyi István alelnök, valamint Hiller István volt oktatási miniszter. Szintén nem vállal szerepet Gyurcsány Ferenc korábbi pártelnök-miniszterelnök, Baja Ferenc volt államtitkár, Szili Katalin és Katona Béla korábbi házelnök, illetve Tóth József XIII. kerületi polgármester.

A szabályok szerint a tisztújító kongresszus azokról a jelöltekről szavaz majd, akik a jeb egyharmadának támogatását megkapják. A jeb előtt a jelölteknek most először a programjukat is ismertetniük kell.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×