Infostart.hu
eur:
385.95
usd:
332.41
bux:
121797.86
2026. január 16. péntek Gusztáv

Rendeletmódosítást kezdeményez az OVI - a nap hírösszefoglalója

Rendeletmódosítást kezdeményez az Országos Választási Iroda az igazolással szavazók ügyében. Új megállapodásra törekszik a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval a Fidesz. Megbénította Észak- és Nyugat-Európa légi közlekedését az izlandi vulkánkitörés keltette hamufelhő.

Rendeletmódosítás mellett kommunikációs és szervezési eszközökkel is próbálja gyorsítani az igazolással szavazást az országgyűlési választás második fordulójában az Országos Választási Iroda. Az InfoRádió és a távirati iroda értesülése szerint az érintett rendeletet úgy változtatnák meg, hogy az igazolással szavazók adatait nem kézzel vezetnék fel a névjegyzékbe, hanem már szerepelnének egy előre kinyomtatott listán. Ezen a helyi bizottság jelzéssel látná el, hogy közülük kik jelentek meg. A korábbi szabályozás szerint azok, akiknek volt igazolásuk, de a szavazás előtt nem jelezték voksolási szándékukat az adott településen, a szavazás napján a kijelölt szavazókörben kérhették névjegyzékbe vételüket a szavazatszámláló bizottságtól.

Jogerőssé váltak az országgyűlési képviselőválasztás első fordulójának eredményei, mivel minden jogorvoslati eljárás lezárult estére. Az egyéni választókerületi, valamint a területi választókerületi eredményeket hétfő 16 óráig kellett megállapítaniuk az illetékes választási bizottságoknak. Jogorvoslati kérelem csak az egyéni választókerületi eredmények ellen érkezett.

Új pénzügyi megállapodásra, vagy a már meglévő kiterjesztésére törekszik a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval a kormányalakítás után a Fidesz. Martonyi János, a külügyminiszteri poszt várományosa a Reuters brit hírügynökségnek elmondta: az új megállapodásnak figyelembe kell vennie a Fidesz gazdaságélénkítő céljait.

Kisebbségekért Díjat adományozott a 20 évvel ezelőtti marosvásárhelyi pogrom magyar és cigány áldozatainak, illetve bebörtönzötteinek Bajnai Gordon miniszterelnök a Parlamentben. A kitüntetést többen posztumusz kapták meg. A Marosvásárhelyen 1990. március 19-én és 20-án történt összecsapásokban 3 erdélyi magyar és 2 román vesztette életét, összesen 278 ember, köztük 190 román és 88 magyar nemzetiségű pedig megsérült.

Alulfinanszírozottnak tartja a bírósági rendszert a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke. Baka András a hajdú-bihari összbírói értekezlet után hozzátette: valószínűleg kevés lesz az idei működésre rendelkezésre álló 64,9 milliárd forint. A Legfelsőbb Bíróság elnöke hangsúlyozta: a bíróságok költségvetése 2009-hez képest 2 milliárd forinttal csökkent, de az inflációt tekintve ennek csaknem kétszerese hiányzik a büdzséből.

Az Európai Bíróság döntése értelmében ellentétes a letelepedés szabadságának az Európai Unióban garantált elvével a magyar szakképzési hozzájárulás. A luxemburgi székhelyű testület szerint a szabályozás megakadályozza a cégeket abban, hogy csökkenthessék a szakképzési hozzájárulás mértékét, ha munkavállalóikat egy másik tagállamban található fióktelepeken foglalkoztatják. A bíróság úgy véli: ez visszatarthatja a magyar cégeket attól, hogy kihasználják az unión belüli szabad letelepedés lehetőségét.

Egymilliárd 600 millió forintot von vissza a különféle visszaélések miatt az egészségügyi intézményektől az Országos Egészségbiztosítási Pénztár - közölte az intézet főigazgatója. Gajdácsi József az InfoRádióban elmondta: a tavalyi ellenőrzések során sokszor tapasztalták, hogy az előírástól eltérően az orvosok nem az alacsonyabb költségű terápiát vagy gyógyszert javasolták elsőként a betegeknek. Hozzátette: több orvost a támogatás visszafizetésére köteleztek, illetve figyelmeztettek.

Vádat emelt az ügyészség a Marian Cozma és társai ellen elkövetett emberölés, valamint más bűncselekmények miatt. Fejes Péter megyei főügyész elmondta: a bűnügynek összesen 27 gyanúsítottja van, közülük hetet vádolnak emberöléssel. Hangsúlyozta: a vádhatóság álláspontja szerint Marian Cozmát, a Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját a 30 éves sárbogárdi R. Sándor szúrta szíven.

Nyolc esti járatát törölte a Malév az izlandi vulkánkitörés miatt, amely Európa nagy részén megbénította a légiforgalmat - közölte Hegedűs Ádám, a légitársaság szóvivője. Szilágyi Károly, a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs vezetője azt közölte: csütörtök délután 3 óráig 22 járatot kellett törölni. Az izlandi vulkánkitörés keltette hamufelhő miatt lezárták Nagy-Britannia, Írország Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország légterét, Németországban pedig több mint 100 járatot töröltek.

Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×