Infostart.hu
eur:
385.33
usd:
331.6
bux:
122011.12
2026. január 16. péntek Gusztáv

Május végére eléri az államháztartási hiány a tervezett 82 százalékát - a nap legfontosabb hírei

Május végére 719,4 milliárd forint államháztartási hiány várható, ami az éves deficit 82 százaléka - közölte a Pénzügyminisztérium államtitkára. Katona Tamás összehasonlításként emlékeztetett arra, hogy 2002-ben május végére az államháztartás tervezett hiánya 81 százalékra teljesült.

Az államtitkár elmondta: az adóbevételek többsége, így a személyi jövedelemadó, az általános forgalmi adó, valamint a járulékok a vártnak megfelelően, vagy annál kedvezőbben alakultak, ugyanakkor elmaradás van a jövedéki és a társasági adónál. A Fidesz szerint az államháztartási hiány mértéke is bizonyítja, hogy a kormány kiüríti a kasszát a következő kabinet hivatalba lépéséig. Erre reagálva a pénzügyminiszter azt mondta: a költségvetés idei 205 milliárd forintos tartalékából 188 milliárd, azaz 91 százalék a következő kormány rendelkezésére áll. Oszkó Péter hangsúlyozta: a kormány várhatóan akkora, vagyis 82 százalékos hiányfelhasználással adja át a büdzsét a következő kabinetnek, ahogy azt annak idején az Orbán-kormány adta át utódjának.

Fegyelmezett költségvetési politikát sürget a monetáris tanács

Továbbra is fegyelmezett költségvetési politikát tart szükségesnek a monetáris tanács. A pénzügyi stabilitással kapcsolatos állásfoglalás szerint az ország és az állam magas eladósodottsága lassan mérséklődik, így a finanszírozási kockázatok is csak fokozatosan csökkenhetnek, ezért kiemelten fontos a fegyelmezett költségvetési politika fenntartása. A testület úgy látja: a belső megtakarítások elégtelensége, a vállalati hitelkínálati korlátok, illetve a bankok jelenlegi árazási gyakorlatának fennmaradása hátráltathatja a gazdasági fellendülést, és ronthatja a hosszú távú növekedést.

Egészségügyiek a kötelező kamarai tagságért

A kötelező kamarai tagság visszaállítását szorgalmazzák az egészségügyi köztestületek. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a gyógyszerészi és a szakdolgozói kamara vezetőjével tartott egyeztetés után hangsúlyozta: minél hamarabb meg kell újítani a kamarákról szóló törvényt, és elengedhetetlen a független etikai rendszer kamarák általi működtetése is. A kamarai elnök a következő kormány legfontosabb feladatának nevezte a többi között a működési nyilvántartás rendszerének visszahelyezését a kamarákhoz, valamint azt, hogy a továbbképzéseket is a köztestületek felügyeljék. Hozzátette: azt is szeretnék, hogy az egészségügyi jogszabályok életbe lépése előtt kérjék ki a kamarák véleményét.

Biztosításközvetítőt törölt a nyilvántartásból a PSZÁF


Visszavonta a Star Finance Pénzügyi Tanácsadó Kft. független biztosításközvetítői tevékenységi engedélyét, és a társaságot törölte a nyilvántartásból a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A PSZÁF szóvivője az InfoRádióban elmondta: a cégnél lefolytatott helyszíni vizsgálat megállapította, hogy a vállalkozás jogosulatlanul befektetési szolgáltatást is közvetített. Binder István hozzátette: a Star Finance Kft. alkuszcég üzleti és tulajdonosi kapcsolatban áll a felszámolásban lévő Fund De La Salle befektetési alapkezelővel. Hangsúlyozta: ezért a PSZÁF 5 millió forint bírság megfizetésére kötelezte az ügyben érintett Kupecz Richardot, a felszámolás alatt lévő befektetési alapkezelő volt vezérigazgatóját, és egymillió forint bírságot szabott ki Molnár Kristófra, a Fund De La Salle Befektetési Alapkezelő Zrt. portfóliókezelési tevékenységének irányítójára.

A Wawel székesegyházban temetik el az elnöki párt

Lengyelországban a krakkói Wawel székesegyházban helyezik örök nyugalomra vasárnap Lech Kaczynskit és hitvesét, Maria Kaczynskát. A hét végén légikatasztrófában elhunyt elnököt szombaton állami szertartással búcsúztatják. A megemlékezésen Dmitrij Medvegyev orosz és Barack Obama amerikai elnök is részt vesz. Magyarországot Sólyom László köztársasági elnök és Bajnai Gordon miniszterelnök képviseli a temetésen. A nyugat-oroszországi Szmolenszk mellett lezuhant Tu-154-es különgépen összesen 97-en voltak; Lech Kaczynskin kívül életét vesztette a lengyel politikai elit több tagja is. Mindannyian Katinyba tartottak, hogy leróják kegyeletüket az 1940-ben történt mészárlás áldozatainak emléke előtt.

Erős földrengés Kínában


Kína észak-nyugati részén már csaknem 400 halottja van a reggeli földrengésnek. A Richter-skálán mért 7,1-es erősségű földmozgásban a legutóbbi adatok szerint Csinghaj tartományban mintegy 10 ezren sérültek meg. A rengés epicentruma Jüsu tibeti autonóm prefektúrában volt, ahol az illetékesek beszámolója szerint a házak 85 százaléka összedőlt. A polgárügyi minisztérium tájékoztatása szerint már tart a károk felmérése, és közölték: a területen kevés a sátor, a gyógyszer és az egészségügyi szakember. A kínai központi kormány bejelentette: 200 millió jüant, vagyis 29,3 millió dollárt ad a költségvetésből a földrengés sújtotta terület megsegítésére.

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×