Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Szaúd-Arábiában épül a világ második legmagasabb épülete a világ legnagyobb órájával

Egy Szaúd-Arábiában épülő szállodakomplexum lesz a világ második legmagasabb épülete, amelynek csúcsán a londoni Big Bennél hatszor nagyobb órát helyeznek el.

A hotel igazgatója kedden számolt be róla, hogy a Mekkai Királyi Óratorony betonszerkezete 662 méter magasba nyúlik majd, erre kerül egy 155 méteres fémcsúcs. A torony így mindössze 11 méterrel lesz alacsonyabb, mint a dubaji Burdzs Kalifa, amelyet a maga 828 méterével a világ legmagasabb épületének tartanak.

A mekkai toronynak ugyanakkor még a betonrésze is magasabb lesz a Taipei 101 toronyháznál, amely jelenleg 508 méterrel a világ második legmagasabb épülete.

Az igazgató elmondta, hogy a hotel első részét már júniusban megnyitják, míg az óratorony július végétől működik majd.

A világ legnagyobb órája német gyártmány, és a torony mind a négy oldalán láthatóak lesznek 45 méter széles és 43 méter magas számlapjai. Az igazgató szerint sötétedés után még 17 kilométeres távolságból is látszik majd, nappal pedig 11-12 kilométerről.

A hárommilliárd dollárból épülő héttornyú szállodában, amely az Abradzs al-Bajt Towers nevet kapta, háromezer szoba és lakosztály kap helyet. Többségük a Nagy Mecsetre néz majd, amerre a muzulmánok fordulnak napi imádságuk alatt.

Az épületkomplexumot a szaúdi kormány megbízásából a Bin Laden Group ingatlanfejlesztő óriáscég építi.

Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×