Infostart.hu
eur:
354.36
usd:
310.21
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Sólyom László: az országos tehetségnap a jóravalóság ünnepe

Az első országos tehetségnap ünnepi tanácskozása nem egy szokásos szakmai konferencia, hanem a "tehetséges gyermekek színes kavalkádja és mentoraik találkozója is, egyben és egészében a jóravalóság ünnepe" - jelentette ki köszöntő beszédében az államfő a Géniusz Országos Tehetségnapon.

A fővárosi Millenárison tartott szombati rendezvényen Sólyom László azt mondta, azokat köszönti, akik a nemzet jövőjét érintő legfontosabb kérdésben megszervezték magukat, mert ennél ma nehéz nagyobbat tenni. Egyúttal csodálattal adózott a tehetségpontok gyors elterjedésének, a Magyar Géniusz programnak, valamint annak, hogy sokasodnak a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagjai és partnerszervezetei.

A köztársasági elnök kijelentette: "teljes szívemmel egyetértek mindazzal, amit a magyar oktatásügy értékalapú újjáépítéséről" a Bölcsek Tanácsa elmondott. Egyetért a tehetségkutatóknak azzal az alapvetésével is, amely szerint mindenki tehetséges valamiben - tette hozzá. Nincs nagyobb szolgálat, mint ráébreszteni egy gyereket, hogy megtalálja magában azt a pontot, amelyre hagyatkozva szilárd lesz az önbecsülése, az önbizalma, és boldog lehet - fogalmazott.

Az államfő üdvözölte, hogy a tehetségmozgalom nem korlátozódik az elitképzésre, de azzal is foglalkozik. Hangot adott annak a megérzésének, hogy a tehetségprogramban érzékelhető szellemiségben az elitképzés nem fog elválni "az emberi teljesség szem előtt tartásától".

Sólyom László kijelentette, hogy ebben döntő szerepük van a tanároknak, a mentoroknak is, mert miként minden gyerek elkerülhetetlenül reprodukálja szülei mintáját, úgy a tanárok is kitörölhetetlen nyomokat hagynak diákjaikban. A jó tanár legtöbb tulajdonságának minden emberben meg kellene lennie - mondta az államfő, aki köszönetét és elismerését fejezte ki a tehetségprogram résztvevőinek.

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 2009-ben, az Új Magyarország Fejlesztési Terv segítségével indította útjára a Magyar Géniusz Integrált Tehetségsegítő Programot, amely a Nemzeti Tehetség Program kereteihez illeszkedve az úgynevezett tehetségpontokban dolgozóknak és tanulóknak nyújt szakmai támogatást.

A program a fiatal tehetségekkel foglalkozó óvónőknek, tanároknak és civil önkénteseknek szól, az ő felkészítésüket vállalják a Magyar Géniusz programot megvalósító szakemberek. Rajtuk keresztül a tervek szerint több tízezer diák tehetségének kibontakozását segítik elő.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×