Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.93
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv

Politikai felelős nincs

Politikai felelős nincs: a közlekedési hatóság egyik igazgatóját és négy munkatársát függesztették fel az állásából az izraeli gépek berepülési engedélyezése miatt. A parlament szakbizottsági ülésén kiderült, hat éve szabálytalanul nem értesítik a titkosszolgálatokat a nem szövetséges légierők berepüléséről, holott az érintettek állítják, betarthatatlan a rendelet.

A politika továbbra sem vállalja a felelősséget egy-egy súlyos szabálytalanságért, esetleg katasztrófáért. A 2006. augusztus 20-i vihar utáni tragédiáért a katasztrófavédelem és a meteorológia ügyeletese, valamint a kancellária szerződéskötő osztályvezetője volt a felelős. Az izraeli gépek március 17-i magyarországi berepülésével kapcsolatos kormányvizsgálat pedig arra jutott, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság négy munkatársa, és légiközlekedési igazgatója hibázott, amikor nem tartotta be a szabályokat az engedélyezés során.

Utóbbi, Vágó József a parlament honvédelmi bizottságának keddi ülésén elmondta, hogy egy 2004-es jogszabály szerint a hatóságnak engedélyt kell kérnie mind a négy titkosszolgálattól, ha egy nem NATO szövetséges ország repülője akar belépni az ország légterébe, ez viszont betarthatatlan.

"Az eltelt időszakban kialakult egy gyakorlat valamennyi érintett beleegyezésével és tudtával, ami arra vonatkozott, hogy a kérelmezés során azokat a kérelmeket, amelyekről egyértelmű, hogy nincs nemzetbiztonsági kockázatuk, nem küldjük meg a szolgálatoknak engedélyezésre. Ezzel szerintem nem követünk el törvénysértést, mert tény, hogy van egy rossz jogszabályi rendelkezés, amelyet nem tud egyetlen résztvevő sem betartani" - fogalmazott.

Lázár János, a bizottság fideszes elnöke szerint viszont jogszabálysértés történt. "Jól értem? Ha nem tudok adót fizetni, akkor nem kell, mert szerintem nem jó a jogszabály? Tehát Önök 2004 óta a nem tartják be kormányrendeletet nem valamilyen szobaalku értelmében. És ki dönti el, hogy van-e nemzetbiztonsági kockázat?" - tette fel a kérdést.

Hónig Péter közlekedési miniszter a bizottsági ülésen és utána az InfoRádiónak nyilatkozva is először még megvédte a hatóságot. Szerinte nem rosszindulat vagy hátsó szándék vezérelte az érintetteket, az volt a céljuk, hogy az engedélyek minél előbb kimehessenek.

Az ügyet megvizsgálta a minisztérium, a Nemzetbiztonsági Kabinet, majd a kormánykabinet is. Az eredmény: a közlekedési és a honvédelmi miniszter nem felelős, a Közlekedési Hatóság elnöke nem felelős, Vágó József légiközlekedési igazgatót felmentették az állásából, négy munkatársa ellen pedig fegyelmi indult.

Vágó József nem ismeri el a felelősségét. Azt mondja, az elmúlt hat évben többször is felhívta a jogalkotók figyelmét arra, hogy betarthatatlan a jogszabály.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Az előjelek Európát tekintve is pozitívak, enyhe emelkedéssel indulhat a nap a határidős indexek állása alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×