Infostart.hu
eur:
354.34
usd:
309.94
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Utasellenes intézkedések a BKV-nál

Életképtelen megoldás, hogy az utasok csak az első ajtón szálljanak fel a BKV buszaira, és pontosan 400 forint legyen náluk, mert a sofőr nem tud visszaadni - mondta az InfoRádiónak a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke. Eitmann Norbert közölte: tiltakozni fognak az illetékeseknél a drágább jegyárak miatt is.

Több szempontból sem fogyasztóbarát az elvárás, hogy az utasok az első ajtón szálljanak fel a BKV buszaira Budapesten - jelentette ki Eitmann Norbert, a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke.

Egyrészt ilyenkor többet kell várni, sorban állni, mintha minden ajtón felszállhatnának, tehát a szolgáltatás ideje elhúzódik, az emberek elkésnek az iskolából, munkahelyükről. Ha még ráadásul ott kell megvenniük a jegyet, akkor sem várható el tőlük az, hogy kereken négyszáz forint legyen náluk. A vállalatnak kellene gondoskodnia arról, hogy a sofőrnél legyen visszajáró - mondta az elnök.

A BKV igénye akkor lenne életképes, ha mondjuk minden megállóban működne egy jegyautomata, amely vissza is tudna adni. Azonban a tömegközlekedést használók pontosan tudják, hogy nem ez a helyzet  Nincs a legtöbb megállóban jegyautomata, vagy ha mégis, azok közül sem működik mindegyik - jelezte Eitmann Norbert..

Ha tehát nincs jegye az utasnak, akkor a sofőrnél kell azt megvásárolnia - a normálisnál drágábban. A 400 forintos árat a Fővárosi Közgyűlés határozta meg.

Ezt egyesületünk semmiképpen sem tartja elfogadhatónak és fogyasztóbarátnak. Ezért a Fővárosi Közgyűléstől és a BKV-tól is levélben kérelmezzük, hogy vonják vissza a február elsejei áremelést. A jegyárak az egyesület véleménye szerint nincsenek arányban a szolgáltatás színvonalával - közölte az elnök.

A Fővárosi Közgyűlés döntése az, hogy buszvezetőknél drágábban lehet jegyet venni, ezzel az is a cél, hogy az utasok előre megváltsák a jegyet és a bérletet - mondta az InfoRádiónak a BKV szolgáltatás-fejlesztési és tervezési osztályvezetője. Tarsoly András hozzátette: hétfőtől újabb buszvonalakon lehet ezentúl csak az első ajtón felszállni.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×