Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Gyurcsányt az MSZP központi kampánystábja mozgatja

Az MSZP igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy elhatárolódik Gyurcsány Ferenc "országértékelő" beszédétől, ugyanakkor a párt egyik szóvivője, Budai Bernadett kijelentette, hogy a volt kormányfő egy olyan rendezvényen szerepel, amelynek "fő célja azoknak a demokratáknak a meggyőzése, akik önmaguktól talán nem szavaznának az MSZP-re." A volt kormányfő azt nyilatkozta, hogy a kampányban vállalt szerepét nem ő, hanem a központi kampánystáb határozza meg.

Ellentmondásosan viszonyul az MSZP Gyurcsány Ferenc pénteki előadásához, amelyet a Magyar Demokratikus Charta nyilvános rendezvényén tart. A szervezet ügyvivői kérték fel a volt miniszterelnököt arra, hogy adjon átfogó értékelést Magyarország állapotáról, az elmúlt évekről és beszéljen a szerinte kívánatos tennivalókról.

A beszédet "országértékelőként" harangozták be, ám a negatív visszhangok miatt a volt miniszterelnök előadásának hivatalos címe ez lett: "Magyarországért, a köztársaságért".

Tápiószecső igen, Gyurcsány nem

A szocialista pártban többen kifogásolták, hogy Gyurcsány Ferenc akciója árt a Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltre kihegyezett kampánynak. Sajtóhírek szerint az MSZP vezetése igyekszik távol tartani magát a rendezvénytől, amelyen sem Mesterházy Attila, sem pedig a jelenlegi kormányfő, Bajnai Gordon nem vesz részt. Arra is többen felhívták a figyelmet, hogy az MSZP honlapja nem szerepelteti a Gyurcsány-beszédet a programajánlóban, amely egyebek mellett ráirányítja a figyelmet Szili Katalin tápiószecsői, valamint Szabó Imre monori lakossági fórumára.

Az MSZP hivatalos álláspontja szerint ugyanakkor Gyurcsány Ferenc szerepvállalása beleillik a március 15-ével kezdődő új kampányszakaszba. Nyakó István, az MSZP szóvivője március 9-én azt mondta az MTI-nek, hogy "Gyurcsány Ferenc szerepvállalása a március 19-ei, a Magyar Demokratikus Charta által szervezett rendezvényen nemcsak a párt, de a demokratikus oldal érdekeivel is egybeesik".

A szóvivő fenti nyilatkozata ezzel a címmel olvasható az MSZP honlapján: "Gyurcsány nyilvános értékelője egybeesik a párt érdekeivel".

Budai Bernadett, az MSZP másik szóvivője március 17-én megerősítette a fentieket. Az MTI-nek nyilatkozva kifejtette, hogy "a Magyar Demokratikus Charta pénteki rendezvénye az MSZP vezetésével egyeztetett kampányrendezvény, amelyen a párt elnöksége is képviselteti magát."

Budai arról nem tett említést, hogy ki, vagy kik hallgatják meg Gyurcsány Ferencet az elnökség részéről, ugyanakkor reagált azokra a sajtóhírekre, amelyek szerint az MSZP egyes vezetői tüntetőleg távol maradnának. Mint mondta: vannak olyan szocialista politikusok, akik azért nem tudnak részt venni a charta pénteki eseményén, mert előre egyeztetett kampányrendezvényük van máshol.

Gyurcsány hozhatja a szavazatokat?


Budai Bernadett - aki maga is szocialista képviselőjelölt Budapest IX. kerületében - arra hívta fel a figyelmet, hogy Gyurcsány Ferenc egy olyan rendezvényen tart beszédet, amelynek "fő célja azoknak a demokratáknak a meggyőzése, akik önmaguktól talán nem szavaznának az MSZP-re."

A rendezvény helyszíne az eredeti tervek szerint a XIII. kerületi Láng Sportcsarnok lett volna, ám néhány nappal ezelőtt a szervezők átvezényelték az eseményt a SYMA Sportcsarnokba, amelynek jóval nagyobb a befogadóképessége.

Az MSZP honlapja egy mosolygós Gyurcsány-fotó kíséretében idézi a politikus nyilatkozatát, ezzel a címmel: "Attila a miniszterelnök-jelöltünk, ő is marad, őt támogatjuk". Az MTI-nek március 11-én nyilatkozva Gyurcsány Ferenc visszautasította azokat a feltételezéseket, hogy a választás utáni pozíciószerzésre készülne. "Van és lesz dolgom, de az biztosan nem, hogy a frakcióvezetői vagy pártelnöki tisztségért tülekedjek" - hangsúlyozta. Szerinte ezekre biztosan lesz jelentkező nélküle is. "A demokratikus progresszió, benne a magyar baloldal számára ezek lesznek a legkevésbé fontos ügyek. Akkor meg miért foglalkoznék ezekkel?" - tette fel a kérdést.

A központi kampánystáb mozgatja Gyurcsányt

Arra a felvetésre, egyezteti-e az MSZP-vel, mit csinál a kampány alatt, azt felelte: a kampányban vállalt szerepét nem ő, hanem a központi kampánystáb határozza meg: így dől el, hogy hova megy, és mekkora a rendezvény nyilvánossága.

A volt kormányfő az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a charta is értékeli - március 19-én - az elmúlt éveket, szeretné tudni, hogy mi várható a választások után. "Azt hallom, hogy a riválisaink Gyurcsány-korszaknak tekintik az utóbbi nyolc évet. Ha ők ekként nevezik, akkor miért csodálkoznak, ha vannak, akik tőlem szeretnék hallani, hogy mit gondolok erről az időszakról" - közölte.

Szerinte bugyutaság arról beszélni, hogy a március 19-i beszéde "országértékelő" lesz-e. "Beszéd lesz, tisztességes, egyenes mondatokkal, szenzáció nélkül. Olyan leszek, amilyennek megismertek: nem fogom elrejteni sem a véleményemet, sem a szenvedélyemet" - jelentette ki.

Hallgatóink figyelmébe ajánljuk, hogy Gyurcsány Ferenc beszédét délután négy órától élőben közvetítjük itt, az InfoRádióban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×