Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Burány Sándor: Ezen az úton az MSZP nem tudja követni az SZDSZ-t

Legkésőbb holnap délelőttig lemond a két szocialista főpolgármester-helyettes, mondta Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke, miután a budapesti párttanács tudomásul vette, hogy az SZDSZ felbontotta a két párt közötti koalíciót.

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy hétfői döntésével a fővárosi SZDSZ felbontotta az MSZP-SZDSZ-koalíciót, és létrehozta a SZDSZ-Fidesz-koalíciót - fogalmazott az InfoRádiónak a szocialista párt budapesti elnöke.

Burány Sándor hozzátette: a szabad demokraták válsága elérte a fővárosi frakciót is, és Demszky Gábor néhány olyan szabad demokrata képviselő foglyává vált, akik rendszeresen beleviszik az SZDSZ-t a Fidesszel való együttműködésbe.

Ezen az úton mi nem tudjuk követni az SZDSZ-t - hangsúlyozta a szocialista politikus, aki hozzátette: az MSZP-s főpolgármester-helyettesek november 20-ai hatállyal beadják a felmondásukat. Az erről szóló hivatalos levelet legkésőbb péntek délelőttig elküldik az SZDSZ-nek.

A hátralévő időben lehetővé válik, hogy a távozók előkészítsenek egy korrekt átadás-átvételt, felelősségteljes politikusként befejezzék az elkezdett ügyeket, és leltárt készítsenek a szakmai munkájukról - mondta Burány Sándor, hozzátéve: ez az egy hónap lehetőséget ad Demszky Gábornak is arra, hogy folytassa az új főpolgármester-helyettesek kiválasztásáról szóló háttértárgyalásokat.

A politikus azonban hangsúlyozta, hogy az MSZP nem kívánja megszüntetni az együttműködést a szabad demokratákkal, és támogatni fogják a közösen elhatározott döntéseket.

Burány Sándor reméli, hogy Budapest érdekében a két frakció közötti politikai együttműködés fennmarad, de nem koalíció formájában.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Tovább láthatók a felbecsülhetetlen és rejtélyes ritkaságok az Akadémián

A Magyar Tudományos Akadémia bicentenáriuma alkalmából rendezett 200 év kincsei című kiállítás tovább, jövő márciusig várja a látogatókat, akik olyan ritkaságokat tekinthetnek meg, mint a Szózat kézirata vagy a rejtélyes Rohonci kódex, de a 19. századi portréfestészet remekei is várják az érdeklődőket a patinás épületben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×