Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Bajnai: a következő kabinetnek is folytatnia kell a válságkezelést

A kormányfő szerint a következő kabinetnek is folytatnia kell a válságkezelést. A költségvetési elvonások várható hatásaira kívánják felhívni a figyelmet a szombati Kossuth téri tüntetést szervező fideszes önkormányzati vezetők. Újabb, Magyarországon elhunyt beteg szervezetében mutatták ki a H1N1-es vírust. A nap hírösszefoglalója.

Átadta a cigányság integrációjáért megfogalmazott petíciót a Köztársasági Elnöki Hivatal munkatársának a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet vezetője. Kállai László egyheti gyaloglás után ma érkezett Budapestre. A menet rendőri biztosítás mellett vonult a Hősök teréről a Sándor-palotához. Kállai László, néhány társával együtt, azért kelt útra Jászladányból, hogy így demonstráljanak a romákat érintő hátrányos megkülönböztetés ellen, amely - szerintük - a közoktatásban, az igazságszolgáltatásban, az egészségügyben, a médiában és számos más területen is tapasztalható. A köztársasági elnöknek írt petícióban arra kérték Sólyom Lászlót, hogy vegye kezébe a vezető szerepet a cigányság integrációjáért folytatott küzdelemben.

Hétfő reggel ismét teljes hosszában megnyitják a forgalom előtt a Budai alsó rakpartot. Hétvégenként és az éjszakai órákban folytatják a rakpart szélesítését, így a Margit-híd közelében lévő 600 méteres szakasz hétköznap este 10 és reggel 5 óra, valamint péntek este 10 és hétfő reggel 5 óra között nem lesz járható. A korlátozásokra a fővárosi szennyvíztisztító építése miatt van szükség.

Egy nőt és négy férfit avatott szentté XVI. Benedek pápa a vatikánvárosi Szent Péter téren tartott szertartáson. A két spanyol, egy-egy belga, francia és lengyel boldog szentté avatási ceremóniáján jelen volt számos zarándok mellett II. Albert belga király és felesége, Paola királyné, Lech Kaczynski lengyel államfő és Francois Fillon francia miniszterelnök.

Franciaországban kirakatok tört be, műemlékeket, telefonfülkéket és buszmegállókat rongált meg még szombat este mintegy 200 anarchista. A zavargás az ország nyugati részén lévő Poitiers-ban történt, ahol egy színházi utcafesztivál résztvevői közé vegyültek a rendzavarók. A francia rendőrség 18 embert őrizetbe vett.

Az örmény hadsereg kivonulását követeli a vitatott hovatartozású, azerbajdzsáni Karabahból a török miniszterelnök. Recep Tayyip Erdogan azt mondta: amíg ez nem történik meg, nem léphet életbe a szombaton aláírt, az örmény-török viszonyt rendező megállapodás. A diplomáciai kapcsolatok felvételét célzó egyezményt Zürichben írta alá a két ország külügyminisztere.

Hamarosan offenzívát indítanak a pakisztáni fegyveres erők a Dél-Vazarisztánban bujkáló tálibok ellen - jelentette be az ország belügyminiszterre. Rehman Malik néhány órával azután közölte ezt, hogy a vallási fanatikusok megtámadták a Ravalpindiben lévő főhadiszállás egyik szigorúan őrzött épületét, ahol túszokat ejtettek. A pakisztáni katonák hajnalban megrohamozták az épületet, és kiszabadították a fogvatartottakat.

Hirosima és Nagaszaki közösen szeretne pályázni a 2020-as nyári olimpia rendezési jogára. Ezt a két, 1945-ben amerikai atomtámadást átélt japán város polgármestere jelentette be. A két városvezető közlése szerint a kandidálás középpontjában pedig a világbéke és az atomfegyvermentes világ iránti elkötelezettség áll majd.

Visszaérkezett a Földre a Szojuz űrhajó. A Kazahsztánban leszállt jármű 3 fős legénysége 11 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson. Az űrhajó fedélzetén egy amerikai, egy kanadai és egy orosz asztronauta utazott.

Címlapról ajánljuk

Felszálltak a román F-16-ok a drónok ellen

Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett - közölte szombat este az Agerpres hírügynökség Radu Miruta ügyvivő védelmi miniszter bejelentése alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy a Trump és Putyin közötti dízelalku: ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg újabb egy évre az orosz kőolajra vonatkozó szankciós mentességet. A pénteken zárult brüsszeli uniós csúcson a legnehezebb pénzügyi kérdésekben nem született áttörés, a 2028-2034-es költségvetés vitája akár decemberre tolódhat. Magyar Péter egy interjúban elmondta, hogy Zelenszkij arra kérte, a négyszemköszt tartott brüsszeli egyeztetésükön, hogy az ukrán kukorica áthaladhasson Magyarországon. A magyar kormányfő szerint ennek nincs akadálya, amennyiben az el is hagyja az országot Nyugat-Európa felé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×