Infostart.hu
eur:
363.86
usd:
324.54
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Akiknek üzemben tartási díjat kell fizetniük a televíziójuk után

Együttműködési megállapodást kötött az APEH és az ORTT a televízió készülékek után fizetendő üzemben tartási díj beszedéséről.

Sokan nem tudják, hogy a médiatörvény alapján minden vendéglátóhely és szálloda üzemeltetőjének havonta 1741 forintot kell fizetnie az államnak, ha vendégei televízióműsort nézhetnek.

Ez igen gyakori például nagy sportrendezvények idején, de ma már a legtöbb kis panzió szobáiban is ott van a tévé. A televíziókat árusítóknak és a saját felvételeket sugárzó zártláncú hálózatok működtetőinek nem kell ilyen céljellegű adót fizetniük, amit az APEH szed be, befizetését pedig az önkormányzati adóhatóságok ellenőrzik - mondta Szikora János, az adóhivatal elnöke.

Tavaly 75 ezer bejelentett készülék után 973 millió forint üzemben tartási díjat szedett be az APEH. Ez a pénz nem olvad be a központi költségvetésbe, hanem a Műsorszolgáltatási Alaphoz kerül, tehát pontosan tudni lehet, hogy mire használják fel: javarészt a közszolgálati médiumok, kisebb mértékben pedig az ORTT működésére fordítják - közölte Majtényi László, az ORTT elnöke.

Az APEH és az ORTT most abban állapodott meg, hogy még alaposabban egyeztetnek egymással, illetve az önkormányzati adóhatóságokkal, hogy minden érintett cég tudjon erről a fizetési kötelezettségéről. Mert azt az APEH és az ORTT vezetője is elismerte, hogy sokan nem szándékosan, hanem tudatlanságból mulasztják el a televíziókészülékek üzemben tartási díjának befizetését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×