Törvénymódosításokat tervez a kabinet az adóparadicsomokba menekített jövedelmek megadóztatása érdekében. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint azt a máshol már működő szabályt szeretnék bevezetni, amely alapján az adóparadicsomban alapított - magyar vállalkozás tulajdonában lévő - cég jövedelmét fel kell tüntetni a hazai vállalkozás adóbevallásában is, és meg kell fizetni utána az adót. Szollár Domokos hangsúlyozta: az új szabályok szerint december 31-én megszűnik az amnesztia, vagyis csak addig lehet kedvezményes, 10 százalékos adózással hazahozni a külföldre vitt vagyont.
A Mol üzemanyagáraiban is maradéktalanul megjelenik majd a júliusi áfa- és jövedéki-adó emelés - közölte az olajtársaság elnök-vezérigazgatója. Hernádi Zsolt azt mondta: ha a cég nem érvényesítené az adóemeléseket, akkor korlátozná a versenyt.
Közleményben tiltakozik a Magyar Önkormányzatok Szövetsége a helyhatóságok ügyében tervezett kormányzati lépések ellen. Az érdekvédelmi szervezet elnöke hangsúlyozta: sérti az önkormányzatok önállóságát, hogy a kabinet az adóhatóságon keresztül szeretné kiterjeszteni hatáskörét az eddig teljes egészében helyben kezelt iparűzési adó beszedésére. Gémesi György közölte: elfogadhatatlannak tartják a vagyonadó tervezett bevezetését is.
A Fidesz európai parlamenti választási listavezetője szerint a június 7-ei voksoláson arról mondhatnak véleményt a választók, hogy melyik párt munkájával elégedettek és melyikével nem. Schmitt Pál a Budai EU-majális rendezvényen úgy vélte: a szavazatoknak fontos szerepe lesz abban, hogy lesznek-e előrehozott parlamenti választások. Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra: a Fidesz öt évvel ezelőtti győzelme után nem sokkal távozott az ország miniszterelnöke. Utalt arra, hogy ez most is bekövetkezhet.
Az emberi jogok országgyűlési biztosa szerint szemben állt az embertelen és megalázó bánásmód tilalmával a rendőrség március 15-ei eljárása azzal a két férfival szemben, akiket meztelenre vetkőztettek a kihallgatásukkor. Szabó Máté az ügyben folytatott vizsgálat megállapításait tartalmazó, most közzétett jelentésében úgy vélte: az intézkedés nem felelt meg az arányosság követelményének. Az ombudsman azt is megállapította: nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az előállítottak védelemhez való joga maradéktalanul teljesült. A budapesti rendőrfőkapitány korábban azt közölte: munkatársai a hatályos jogszabályokat betartva jártak el a március 15-ei rendezvények során.
Ritoók Zsigmond ókorkutatónak, az ELTE Bölcsészettudományi Kara emeritus professzorának ítélték az idei Bolyai-díjat. A magyar tudomány legjelentősebb, idén nettó 100 ezer euró, vagyis 28 millió forint összegű elismerését Sólyom László köztársasági elnök adta át a Nemzeti Színházban. Ritoók Zsigmond szűkebb szakterülete a korai görög epika, dráma, az antik esztétikai gondolkodás és annak továbbélése.
A fővárosban lezárják 2010 őszéig a Műegyetem rakpartot a 4-es metró építési munkálatai miatt. A DBR Metró Projekt Igazgatóság közölte: a Szent Gellért térről elindított alagútfúró pajzsokat a jövőben erről a területről szolgálják ki. A szakemberek azt javasolják a közlekedőknek, hogy a Műegyetem rakpart helyett a Budafoki és a Bartók Béla utat használják, de a Budafoki út Szent Gellért téren lezárt rövid szakaszát is újra igénybe vehetik majd az autósok.
Kétnapos halasztás után délután biztonságosan földet ért az Atlantis a kaliforniai Edwards légitámaszponton. Az amerikai űrkutatási hivatal korábban a rossz időjárás miatt halasztotta el kétszer az űrrepülő eredetileg péntekre tervezett landolását. Az Atlantis személyzete a Hubble teleszkópon végzett szerelési munkákat.
Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz





