Infostart.hu
eur:
356.4
usd:
308.62
bux:
0
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Honnan van a pártoknak pénze kampányra?

Százmilliós költségvetést terveznek a pártok a június 7-i európai parlamenti választási kampányra, ez az összeg azonban a két kis párt esetében az egész éves állami támogatás közel fele, illetve harmada. Honnan van a pártoknak pénze kampányra? És mennyibe kerül az utcai reklámozás?

 A kusza párt- és kampányfinanszírozás átláthatóvá tétele már évek óta központi téma az MDF és az SZDSZ választási kampányaiban. Mindennek ellenére sem ők, sem a két nagy párt nem hajlandó nyilvánosságra hozni, hogy milyen pénzből, mennyit költenek a kampányra.

Az Állami Számvevőszék természetesen minden választási évben ellenőrzi a kampányköltéseket, ez azonban a pártok saját bevallásán alapul, és hogy-hogy nem, egyikük sem lépi át sosem a törvényben engedélyezett 386 millió forintot.

Mindehhez csak adalék, hogy a két kis párt rendre hangoztatja, hogy az MSZP és a Fidesz jóval többet költ a megengedettnél, ez szerintük már csak a reklámmegjelenésekből is valószínűsíthető.

A június 7-i európai parlamenti választási kampányra fordítható összegeket ráadásul nem korlátozza a jog, mindettől függetlenül a pártok egybehangzóan állítják, körülbelül százmillió forintot költenek kampányra.

Ez egyelőre főként óriásplakátokból és úgynevezett citylight reklámokból áll, májusban várhatóan jönnek a rádiós és televíziós reklámok. Bár egy óriásplakát listaáron havonta 50 ezer forintnál kezdődik, feltételezhető, hogy egy párt különböző barterszerződésekkel vagy egyéni megállapodásokkal jóval olcsóbban juthat ezekhez.

Az MSZP május elsején, a Fidesz pedig május másodikán kezdi a kampányt, az MDF és az SZDSZ viszont már március óta az "utcán van". Viniczai Tibor, az MDF kampányfőnöke az InfoRádiónak elmondta, erre mindenképp szükség volt: "Ma Magyarországon van két párt, az MSZP és a Fidesz. Róluk szólnak a közszolgálati médiában a hírek. Õk 365 napig kampányolhatnak, szemben velünk, akik itt kisebb teret kapunk. Ezért a láthatóságra sokkal többet kell, sajnos, adnunk."

Az MDF úgy tervez 100 millió forintot költeni a három hónapos kampányra, hogy az egész évre 227 millió forintot kap az állami költségvetésből, ráadásul nem egy összegben, hanem időarányosan. Hogy ezt hogyan bonyolítja a párt, arra csak következtetni tudunk, mégpedig a 2006-os választási év gazdálkodásából.

Három évvel ezelőtt 265 millió forint állami támogatást kapott a párt, ehhez még gyűjtött 230 milliót önkormányzatoktól, cégektől és magánszemélyektől, köztük jórészt a párt országgyűlési képviselőitől. Az összesen félmilliárdos bevételéből 305 milliót fordított az országgyűlési választási kampányra, ehhez 110 millió forint hitelt vett fel.

Az SZDSZ is 100 millió forint körüli összeget költ - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Horn Gábor kampányfőnök. "Az SZDSZ leginkább a kreativitást szokta használni, és kevésbé a nagy költségvetésű kampányokat. Az óriásplakát drága, ha nem egy válság kellős közepén veszi az ember. Százmilliós nagyságrendben tudunk költeni."

Az SZDSZ is jórészt a magánadományoknak köszönheti, hogy 2006-ban el tudott költeni 363 millió forintot a választási kampányra. A 284 milliós egész éves állami támogatáshoz ugyanis szerzett még 288 millió forintot, a párt legtöbb parlamenti képviselőjének 1-1 milliós adománya mellett 154 milliót az Új Kezdet Liberális Alapítványtól, 30 milliót pedig az osztrák liberális intézettől kapott.

A pártokra jellemző egyébként, hogy magánszemélyek és cégek mellett önkormányzatoktól és azok vagyonkezelőitől is kapnak milliós támogatásokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Évente bő egymillió honosított állampolgár Európában – elemző: a krónikus munkaerőhiány az egyik fő ok

Évente bő egymillió honosított állampolgár Európában – elemző: a krónikus munkaerőhiány az egyik fő ok

2024-ben az EU-tagállamok összesen 1,2 millió embert honosítottak: a legtöbb új állampolgárságot Németország adta ki, majd Spanyolország és Olaszor­szág következett. Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője az InfoRádióban elmondta: bár 2025-re még nincsenek hivatalos adatok, a tendenciák alapján további növekedés várható. Részletesen beszélt arról is, hogy a nagyobb európai országok hogyan kezelik a helyzetet.

A kórházi klímákról posztolt megdöbbentő részleteket az egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt közölte: jelenleg csak a helyiségek 48 százalékában megfelelő a hűtés a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken, de a kormány azonnal lépett az ügyben. Részletek a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Mérsékelt erősödéssel kezdett a forint, mindenki az EKB-ra figyel ma

Mérsékelt erősödéssel kezdett a forint, mindenki az EKB-ra figyel ma

A forint csütörtök reggel 356,3-as euróárfolyam körül mozgott, mérsékelt erősödést mutatva a szerda esti szintekhez képest. A magyar fizetőeszköz továbbra sem tudott tartósan kitörni a hetek óta jellemző 355 forintos sávból, hiába volt kedvezőbb a vártnál a keddi inflációs adat. A nap legfontosabb eseménye az Európai Központi Bank kamatdöntő ülése lesz, ahol a piaci konszenzus szerint kamatemelésről dönthetnek. Christine Lagarde sajtótájékoztatója szintén jelentős hatással lehet a pénzpiacokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×