Infostart.hu
eur:
355.91
usd:
308.23
bux:
133555.63
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Budai Bernadett: Barroso támogatja a Bajnai-programot

A kormányszóvivő szerint az Európai Unió vezetése részéről megvan a bizalom Bajnai Gordon miniszterelnök válságkezelő programja iránt. Budai Bernadett az InfoRádiónak azt mondta: a jelenlegi kormányfő alapvetően más elképzelésekkel járt Brüsszelben, mint korábban Gyurcsány Ferenc.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság támogatja azokat a lépéseket, amelyek az eddigi rossz irányú folyamatokat képesek megállítani, és hogy a közös cél az, hogy az ország fenntartható növekedési pályára álljon - mondta az InfoRádiónak Budai Bernadett kormányszóvivő.

Ez azért célja mindannyiunknak, mert ha bármely térség leszakad, akkor az egész Európának rossz. Barroso azt is elmondta: biztosítékot kapott arra nézve, hogy Magyarország teljesíti a Nemzetközi Valutaalap és az EU feltételeit. Épp az, ami a bizalmat visszaigazolja, hogy látja a Bajnai-program kivitelezhetőségét - tette hozzá Budai Bernadett.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha az állam visszalép a bérversenyből, azt nem csak a közszféra fogja megérezni

Ha az állam visszalép a bérversenyből, azt nem csak a közszféra fogja megérezni

Egy tanári, orvosi vagy önkormányzati béremelés nem áll meg az iskola, a kórház vagy a hivatal falainál. A közszféra sok településen valódi alternatíva a munkavállalóknak, ezért a magáncégek bérpolitikájára is nyomást gyakorol. Az elmúlt 16 év magyar bérnövekedésének egyik fontos katalizátorai voltak az állami béremelések. Ha ez a folyamat megfordul, a veszteség sem marad a közszférán belül.

A kórházi klímákról posztolt megdöbbentő részleteket az egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt közölte: jelenleg csak a helyiségek 48 százalékában megfelelő a hűtés a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken, de a kormány azonnal lépett az ügyben. Részletek a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Az EU lerázza láncait, katonai szövetséggé válik

Az EU lerázza láncait, katonai szövetséggé válik

Andrius Kubilius, az EU védelmi biztosa olyan kezdeményezésen dolgozik, amelyben a tagállamok önkéntes alapon, közösen finanszíroznák azokat a stratégiai katonai képességeket, amelyeket jelenleg nagyrészt az Egyesült Államok biztosít a NATO-nak. A terv hátterében Washington döntése áll, miszerint számos katonai eszközt – köztük felderítő drónokat és légi utántöltő repülőgépeket – a továbbiakban nem kíván a szövetség rendelkezésére bocsátani. Kubilius becslése szerint az amerikai képességek teljes kiváltása mintegy 500 milliárd euróba kerülne, szakértők szerint pedig akár az ezermilliárd dollárt is elérheti. A kezdeményezés még korai szakaszban van, és számos akadállyal néz szembe, a tagállamok brüsszeli befolyással szembeni óvatosságától az amerikai ellenálláson át a szükséges fejlesztések évtizedes időigényéig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×