Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
326.09
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Fidesz: 20 ezer vasúti dolgozó munkahelye kerülhet veszélybe

A Fidesz szerint húszezer vasúti dolgozó munkahelye, közvetve pedig 150-200 ezer vasúttal munkába járó ember állása kerülhet veszélybe a MÁV-ot érintő megszorítások miatt - hangsúlyozta Fónagy János, az ellenzéki párt szakpolitikusa csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az Orbán-kormány egykori közlekedési minisztere szerint a napokban megjelent sajtóhírekből kiderült, hogy az MSZP-csomag megszorításai között a MÁV finanszírozását 50-80 milliárdos elvonás érintheti.

Úgy vélte, hogy ha ezt a megszorítást végrehajtják, az a jelenlegi menetrendet a felére csökkenti, ez pedig azt jelentené, hogy a dolgozók létszáma is jelentős mértékben, legalább a felével csökkenne. Mivel jelenleg 40 ezer ember dolgozik a vasútnál, ez a lépés 20 ezer vasúti dolgozó munkahelyét érintené közvetlenül - tette hozzá.

Fónagy János szerint emellett azonban a megszorítás további 150-200 ezer vasúttal munkába járó ember állását is veszélybe sodorja, hiszen az emberek nem tudnak majd eljutni a munkahelyükre, vagy csak olyan költséggel, amelyet nem tudnak vállalni.

Így szerinte a vasutat érintő megszorítás nem csak alapvetően veszélyezteti a személyszállítás működését, de munkahelyellenes intézkedés is. Fónagy János azt mondta: bízik abban, hogy a szocialista kormány is felfogja, a vasútnak nincs hova hátrálnia, a működéshez szükséges alapvető feltételeket biztosítani kell.

Mint mondta, az MSZP megszorítási csomagja hibás logikát követ, amikor mindent a hiányt kezelésének vet alá, hiszen ettől még nem lesz több vitalitás a gazdaságban.

Szerinte a megszorító intézkedések miatt a fogyasztás visszaesése drámai méreteket ölt majd, és ez a vasutat is érinteni fogja, az utazási kedvezmény megszüntetése pedig szintén tovább csökkenti majd a fogyasztást.

Arra a kérdésre, hogy mit szólnak ahhoz, hogy a kormány csak a rászorulóknak biztosítaná a vasúti kedvezményeket, Fónagy János azt mondta: a jelenlegi magyar társadalmi viszonyok között rászorulónak számít, aki vasúttal jár, hiszen aki nem szorul rá, az ma sem vonattal közlekedik.

A fideszes politikus szerint a magyar lakosság mai gazdasági helyzetében a szociális költségtérítések radikális csökkentése ellehetetleníti a társadalmat és rendkívül hátrányosan érinti a vidéken élőket, a nagycsaládosokat és a vasúttal munkába járó ingázókat.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az utazási kedvezmények közül van olyan, amely 50-60 vagy akár 100 éves múltra tekint vissza, így ezek újragondolása vagy leépítése széles körű társadalmi egyeztetést igényel, ezt nem lehet erőszakosan szabályozni.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×