Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Itthon nem csökkentik a büntethetőség korhatárát

Magyarországon elvették a büntethetőségi korhatár csökkentésének ötletét, miközben ezt más országokban bevezették. Most Románia is azt tervezi, hogy egy évvel lejjebb szállítja a büntethetőség alsó határát. Eddig csak 14 éves kortól lehetett büntetőjogi felelősségre vonni román állampolgárokat, ezután 13 kortól lehetne megtenni ezt.

A román Btk-t módosító jogszabálytervezet szerint már 13 éves kortól büntetőjogi felelősségre lehetne vonni a súlyosabb bűncselekmények elkövetőit. A módosító törvénytervezet megalkotói azzal indokolják a korhatár lejjebb szállítását, hogy az utóbbi években a bűncselekmények elkövetői között ugrásszerűen megnövekedett a 14 éven aluliak száma.

Az uniós tagországok egy részében már alkalmazzák a 14 évesnél fiatalabbak büntetőjogi felelősségre vonását: Franciaországban például 10 éves kortól.

Magyarországon azt követően került napirendre a kérdés, hogy egy 12 éves gyerek combon szúrt egy másik fiatalt a Blaha Lujza téren. A bűncselekmény elkövetése miatt a kisfiú nem büntethető, mert a hazai törvények szerint csak 14 éves kortól vonható felelősségre az elkövető.

Horányi Miklós, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség vezetője már ezt megelőzően kezdeményezte a büntethetőségi korhatár csökkentését, mivel szerinte egyre nagyobb a bűnözői utánpótlás, már a 11-12 éves korosztályban is.

Herczog Mária szociológus azonban úgy véli: a gyermekek 15 százaléka sodródik a bűnözés felé, az érzelmi elhanyagoltság, a gazdasági hátrány vagy a későbbi iskolai kudarcok miatt. Ezekből a gyerekekből vagy áldozat, vagy elkövető lesz. A szociológus azt hangsúlyozta: a gyermekkori bűnözés nem büntetőjogi kérdés, és a jog eszközeivel nem is kezelhető. Szerinte a szabadságelvonásból sem a fiatalkorúak, sem a felnőttek nem tanulják meg, hogy miként kellene helyesen cselekedniük.

A Fővárosi Bíróság tanácselnök bírája szerint is szükség van a büntethetőségi korhatárok csökkentésére. Vaskúti András hozzátette : a büntetés kiszabásánál mérlegelni kellene azt is, hogy a bűnelkövető képes - e felismerni tettének következményét.

Franciaországban, Angliában és Svájcban a fiatalok már 10 éves kortól felelősségre vonhatók büntetőjogilag, Görögországban és Hollandiában pedig 12 éves kortól. Spanyolországban ez a korhatár 14 év, ám ezt itt is leszállítanák 12 évre. Nagy-Britanniában 15 éven aluliakra is vonatkoztatható egy általánosan bevezetett rendszer, melynek értelmében, ha valaki veszélyezteti a társadalom rendjét, az kitiltható bizonyos helyekről, például lakótelepekről vagy akár városnegyedekből, gyerekek esetében pedig esti kijárási tilalommal sújtható.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×