Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Wéber Attila: Az MSZP választási listáinak összeállítása az igazi tét

Az MSZP hétvégi tisztújító kongresszusán meg kell állapodni a következő hónapok kormányzati intézkedéseiről - mondta Simon Gábor, a szocialista párt országos választmányának elnöke csütörtökön az MTV reggeli műsorában. Wéber Attila szociológus szerint azonban a kongresszus igazi tétje, hogy kik állíthatják majd össze az országgyűlési választások szocialista listáját.

Simon Gábor, az MSZP országos választmányának elnöke szerint a párt hétvégi tisztújító kongresszusának egyik teendője, hogy a következő hónapokra felhatalmazást adjon azokra a kormányzati intézkedésekre, amelyek zömét már benyújtották vagy éppen a napokban nyújtják be a parlamentnek.

A politikus a közszolgálati televízió reggeli műsorának nyilatkozva úgy vélte: nem fejezhetik be a kongresszust úgy, hogy nincs a következő hónapokra megfelelő politikai megállapodás a szükséges intézkedésekről.

Az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Attila szociológus azonban úgy vélte, hogy - mivel a pártelnöki poszt egyetlen jelöltje Gyurcsány Ferenc - a kongresszus tétje az, hogy kik lesznek a szocialista párt elnök-helyettesei, alelnökei, és elnökségi tagjai.

" Az egyéni képviselői helyeknek, a jelenlegi helyeknek csak töredékét fogják megszerezni, illetve újrázni a siker reményében, tehát felértékelődnek a listás helyek, felértékelődnek az elnökségi jogosítványok, vagy azok a jogosítványok és hatalmi pozíciók amellyel a jövendőbeli listákra fel lehet kerülni. Én ezt tartom az egyik legnagyobb tétjének a szocialista párt szempontjából" - mondta Wéber Attila.

A köztévének nyilatkozva Simon Gábor kitért arra is: sajnálja, hogy Tóth András volt titokügyi államtitkár kilépett az MSZP-ből, ugyanakkor jelezte: a politikus a parlamenti frakcióból tagja marad. Tóth András a Népszabadság információi szerint azért lépett ki az MSZP-ből, mert nem értett egyet azzal, hogy nem őt indítják választókörzetében, különösen azt kifogásolta, ahogy a jelölteket kiválasztották. A lap információi szerint Tóth és a dunakeszi, valamint a fóti szervezet között elmérgesedett viszony az oka annak, hogy a volt államtitkárt nem indítják.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×