Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.69
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Nukleáris fegyver volt a vizitdíj elleni népszavazás Szócska Miklós szerint

A Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központjának igazgatója szerint az egészségbiztosítási jogviszony tisztázása, és a jogosulatlanok, vagyis a potyautasok kiszűrése volt a 2006-ban meghozott egészségügyben történt változtatások közül a legszükségesebb. Szócska Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a rendszeren belül vannak még hiányosságok, viszont megjelennek hatékonyságkezelő intézkedések is.

A jogviszonyrendezés és a potyautasok kiszűrése volt az egészségügyi reform egyetlen egyértelműen pozitív eleme, mely tízmilliárdos bevételnövekedést eredményezett - jelentette ki a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központjának igazgatója, Szócska Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában.

A kormány realizálta, hogy az egészségügy olyan társadalmi prioritássá nőtte ki magát, hogy politikai kockázata óriási. A népszavazás előtt olyan vezetése volt a minisztériumnak, ami örömét lelte abban, ha magára haragíthat mindenkit. A "reformcunamit" követően az új minisztérium technokratikus módon próbálja kezelni a válságot - fejtette ki álláspontját az igazgató.

Szócska Miklós fölvázolta az eseményeket: a vizitdíjat eltörölte a népszavazás, a kamarai törvény partvonalon kívülre helyezte a kamarákat, a kórházi kapacitásokat szabályozó törvény a mai napig érezteti hatását. Számos kulcsfontosságú intézet, például az OPNI megszűnt, és funkcióját teljes egészében senki nem vette át, pedig szükség volna rá. Ugyancsak a mai napig hatnak a gyógyszertörvény hatásai, a "nukleáris fegyverként" ható népszavazás pedig elsöpörte a több biztosítós rendszert.

Mindenezen túl azonban szerinte van lehetőség arra helyi szinten, a fűnyíróelvvel szemben, hogy "kapacitásegyeztetésekre" kerüljön sor a hatékonyság növelése érdekében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×