Infostart.hu
eur:
362.47
usd:
322.11
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Veszprémi gyilkosság: kihallgatták a rendőr tanúkat

Bencze József országos rendőrfőkapitánynak vannak információi arról, hogy a rendőrség állományába tartozókat hallgattak ki tanúként a veszprémi gyilkosság ügyében. Ezt maga a rendőrfőkapitány mondta hétfőn egy budapesti sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy voltak-e rendőrök a bűncselekmény idején a Patrióta bárban.

A rendőrfőkapitány úgy fogalmazott: "Arról van információm, hogy a kihallgatott, több mint 70 tanú között vannak a rendőrség állományába tartozó tanúk is, tehát a bárban tartózkodó személyek, mint szóba jöhető tanúk között az eljárás kezdeti szakaszában már felmerültek olyan személyek, akik a rendőrség állományába tartoznak".

Hangsúlyozta, szerinte is tisztázni kell, hogy voltak-e a helyszínen rendőrök, akár szolgálaton kívüliek is, ezért vizsgálatot rendelt el, amely várhatóan a héten lezárul. Szólt arról is, hogy ilyen esetekben a rendőrt intézkedési kötelezettség terheli, de a személyi felelősséget firtató kérdésre annyit mondott: a vizsgálat eredményének birtokában "annak megfelelő intézkedést teszek".

A Veszprém Városi Bíróság szombaton helyezte előzetes letartóztatásba Raffael Sándort és Németh Győzőt, akik alaposan gyanúsíthatók a Cozma-gyilkosságban való részvétellel.

A rendőrség korábban azt közölte, hogy a szemtanúk vallomásai alapján az állapítható meg, hogy Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román válogatott kézilabdázóját Raffael Sándor szúrta szíven.

A sárbogárdi Raffael Sándort és a budapesti Németh Győzőt, a február 8-án vasárnap hajnalban, Veszprémben elkövetett gyilkosság és súlyos testi sértések két gyanúsítottját másnap, Ausztriában, az A2-es autópályán tartóztatták fel az osztrák rendőrök.

A héten eredmény siófoki ügyben

A két férfit pénteken adták át az osztrák hatóságok a magyar nyomozóknak, majd szállították őket Veszprémbe, ahol azt követően órákon át tartott a kihallgatásuk.

A veszprémi Patrióta bárban február 8-án hajnalban egy nagyobb társaság szóváltásba keveredett az MKB Veszprém ott szórakozó kézilabdázóival, majd a kirobbant veszekedés során meggyilkolták Marian Cozmát. A bűncselekményben a sporttársa segítségére siető Ivan Pesic kapus, a horvát válogatott tagja életveszélyes sérülést szenvedett (egyik veséjét el kellett távolítani), Zarko Sesum, irányító játékos, a szerb válogatott tagja pedig súlyos szem- és arcsérülésekkel került kórházba. Sesum már korábban, Pesic pénteken hagyhatta el a kórházat.

Bencze József újságírókkal közölte azt is, hogy a nyári, úgynevezett siófoki felvonulás ügyében elrendelt belső vizsgálat ugyancsak a héten várható. A rendőrfőkapitányt a vizsgálat elindítására korábban Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter utasította.

Siófok polgármestere korábban arról beszélt, hogy a romák nyári siófoki felvonulása erődemonstráció volt, egyfajta dacos reakció arra, hogy nem tudták kiterjeszteni a befolyásukat a siófoki vendéglátósokra.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×