Infostart.hu
eur:
362.63
usd:
322.77
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Hétfőn dönt az Ab a köztársasági elnök beadványáról

Várhatóan hétfőn dönt az Alkotmánybíróság a köztársasági elnök versenytörvényről szóló beadványáról.

Sólyom László még tavaly júniusban küldte meg véleményezésre a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény módosítását, mert álláspontja szerint annak egyik paragrafusa alkotmányellenes.

A jogszabály alapján azt a cégvezetőt, akit jogellenes kartellezés miatt elmarasztalnak, két évre el is tilthatják tisztségétől.

A törvény nem peres eljárásban nyújt jogorvoslatot az eltiltás ellen, és ennek során a cégvezetőnek kell bizonyítania, hogy nem vett részt a jogellenes döntés meghozatalában.

Az államfő szerint ez ellentétes az alkotmányban garantált tisztességes eljáráshoz való joggal.

A versenytörvény módosítását június 2-án fogadta el az Országgyűlés.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×