Infostart.hu
eur:
362.63
usd:
322.77
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Adócsökkentést javasolt a munkaadói oldal

Az adórendszer egészét érintő, 8-10 százalékpontos adócsökkentést javasolt a munkaadói oldal az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén. A munkáltatók emellett azt is közölték: minél előbb be kell lépni az euró bevezetéséhez szükséges az ERM-2-rendszerbe.

Rolek Ferenc, a munkaadói oldal szóvivője, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke úgy vélte: az ország finanszírozása kerülhet bajba, ha nem sikerül megállapodni a 8-10 százalékpontos adómérséklésben. Demján Sándor, a Munkaadók és Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke a versenyszférában muködo vállalkozásoknál szerveződő szakszervezetek létrehozását javasolta.

Emellett azt is kezdeményezte, hogy az ipar és a mezőgazdaság területén 15 százalékkal csökkenjenek az adók, míg a bankszféra társasági adóját öt százalékkal mérsékelné.

A testület ülésén a pénzügyminiszter úgy reagált: még az idén meg kell teremteni az euró bevezetéséhez szükséges valutaárfolyam rendszer, az ERM-2 belépési feltételeit.

Veres János egyben arra kérte a munkaadókat, hogy olyan javaslatokat tegyenek, amellyekkel tartható a GDP arányos három százalékos államháztartási hiánycél.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×