Infostart.hu
eur:
362.64
usd:
322.41
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Cozma-ügy: a negyedik gyanúsított csak verekedett, nem szúrt

Bűnsegédként elkövetett emberölés kísérletével és súlyos testi sértéssel gyanúsítja a rendőrség azt a férfit, akit kedden vettek őrizetbe a nyomozók Budapesten a Cozma-üggyel összefüggésben. A férfi védője az InfoRádiónak azt mondta: ügyfele kisebb súlyú bűncselekmények miatt már volt büntetve.

Az InfoRádiónak nyilatkozó ügyvéd elmondta: a kedden őrizetbe vett P. Gábor nem a késelésben, hanem a veszprémi szórakozóhelyen kitört verekedésben vett részt, ezt el is ismerte. Bacsek György hozzátette: védence hangsúlyozta, nem tudott arról, hogy bárkit is megkéseltek volna, és nem is látott senkinek a kezében kést.

A társaságból ő hagyta el utoljára a szórakozóhelyet, és amikor kiment az utcára, akkor már két férfi feküdt a földön - számolt be az ügyvéd védence vallomásáról. P. Gábor arra a kérdésre, hogy ki kezdte és miért tört ki a verekedés, nem tudott válaszolni.

Bacsek György hangsúlyozta: védence nem az enyingi csoporthoz tartozik, de ismerte a gyilkossággal kapcsolatban Ausztriában letartóztatott Raffael Sándort és Németh Győzőt.

Az ügyvéd elmondta azt is, hogy P. Gábor korábban kisebb súlyú bűncselekményeket (lopási kísérlet, csempészet, közokirathamisítás) már elkövetett.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×