Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Nyelvtörvény, Dunaszerdahely és Magyar Képviselők Fóruma

Az 1995-ös szlovák-magyar alapszerződés a két ország közti kapcsolat legfőbb pillére, ehhez kell ragaszkodni a jövőben is - deklarálta Göncz Kinga magyar, és Miroslav Lajcak szlovák külügyminiszter keddi találkozója után.

A találkozón a kétoldalú kapcsolatokról, a nemzetközi gazdasági-pénzügyi válság hatásait mérséklő intézkedésekről, valamint kisebbségi kérdésekről is tárgyalt a két diplomáciai vezető.

A megbeszélés után Göncz Kinga elmondta: érdemes lenne felülvizsgálni az Országgyűlés tavaly március 3-án hozott határozatát a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ügyében. Hangsúlyozta ugyanakkor: a határozat visszavonásáról nincs szó.

A fórummal kapcsolatos döntésre válaszul november 4-én a szlovák törvényhozás határozatot hozott: eszerint elfogadhatatlan, hogy a Magyar Koalíció Pártjának képviselői részt vegyenek egy másik ország parlamenti munkájában.

Miroslav Lajcak megerősítette: Szlovákiának vannak problémái a fórum országgyűlési intézményesítése miatt - a határozat ugyanis a magyar parlament saját állandó intézményének tekinti azt -, ám megjegyezte, hogy ez a kérdés nem került szóba a találkozón.

Mi miért történt

A tavaly őszi dunaszerdahelyi futballmérkőzésen történt rendőri beavatkozás jogszerűségét firtató kérdésre válaszolva Göncz Kinga elmondta: az Európa Tanács egy jelentés elkészítésére kérte Szlovákiát, Magyarország most ezt várja. Lajcak úgy reagált: nemcsak a következményeket, az okokat is meg kell vizsgálni.

"Annak is figyelmet kell szentelni, hogyha valaki szurkolóként megnéz egy futballmeccset egy szomszédos államban, akkor ne vigyen magával olyan szimbólumokat, amelyek sértik a másik állam polgárainak érzéseit és önbecsülését" - mondta.

A két diplomáciai vezető kiemelte: Szlovákia demokratikus állam, így a szlovák oktatási miniszternek be kell tartania a törvényeket. A két külügyminiszter arra reagált így, hogy a szlovák oktatásügyi miniszter és pártja múlt héten bejelentette: alkotmánybíróságon támadja meg a magyar földrajzi nevek használatáról szóló törvényt. Ez lehetővé teszi ugyanis, hogy a szlovákiai magyar tankönyvekben a földrajzi nevek először a kisebbségi, majd az államnyelven szerepeljenek.

A Göncz Kingával folytatott megbeszélés után Miroslav Lajcak találkozott Sólyom László államfővel és Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×