eur:
388.7
usd:
361.65
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Nyugdíjkorhatár-emelés, áfanövelés, de az szja-teher csökken - Gyurcsány csomagja

A 130 ezer forintnál magasabb jövedelműeknek kedvez a miniszterelnök adóterve, az ennél kevesebbet keresők számára közömbös a csomag. Gyurcsány Ferenc azt is bejelentette: aki ezután megy nyugdíjba, már nem számíthat a 13. havi juttatásra, a jogosultság korhatárát pedig 2016-tól fokozatosan emelik meg 65 évre. A miniszterelnök kedvező javaslatokat jelentett be a többi mellett a mezőgazdaságból élők és az élelmiszeripar számára. A kormányfő ugyanakkor nem közölte, mindezek mikortól léphetnek életbe.

Hozzányúl a nyugdíjrendszerhez a kormány. Nemcsak a korhatárt emeli és a 13. havi juttatást építi be az alapba azok számára, akik már kapják azt - akik a jövőben mennek nyugdíjba, már nem lesznek 13. havi nyugdíjra jogosultak, és a nyugdíjalapjukba sem épül be az összeg -, hanem az indexálást is módosítja, azaz az évenkénti nyugdíjemelés számításának módját.

Mint Gyurcsány Ferenc mondta, a cél, hogy egy esetleges válság ne érintse az időseket, ugyanakkor a gazdasági növekedés kedvező hatását ők is élvezzék. A svájci indexálás értelmében a nyugdíjemelés számításában 50 százalékban az inflációt veszik alapul, 50 százalékban azonban a reálbéremelkedést, amely például GDP-csökkenés esetén akár negatív is lehet.

A miniszterelnök elmondta: a jövőben a 2 százaléknál kisebb bruttó hazai termék-növekedés esetén csak az inflációval korrigálják a nyugdíjakat, 2 és 4 százalék közötti növekedés esetén fokozatosan növelik a mutató súlyát, és csak 4 százalék felett veszik 50 százalékban alapul ezt.

A miniszterelnök a parlament előtt tartott beszédében elmondta azt is: továbbra is két évig lesz jogosult egy kisgyermekes anya a gyedre, ám csak akkor, ha a szülést megelőzően legalább egy évig állásban volt, és legfeljebb addig jár a juttatás, amíg a munkaviszony tartott.


Szja-változások

Emelkedik a személyi jövedelemadó alsó kulcsának sávhatára, a jelenlegi 1,7 millió forintos éves jövedelemről 3 millió forintra. A miniszterelnök ugyanakkor azt nem közölte, hogy mindez mikortól lép életbe. A korábban kiszivárgott információk szerint a sávhatár csak 2010-től lenne 3 millió forint, míg idén júliusból 2,2 millióra ugrana.

Emelkednek ugyanakkor az adókulcsok, az alsó 18-ról 19 százalékra, a felső pedig 36-ról 38-ra. A miniszterelnök elmondta azt is: átalakul az adójóváírás és az adószámítás szabálya is, így nem járnak rosszabbul a kis jövedelműek, azaz azok, akiknek az éves jövedelme 1,7 millió forint alatt van, így a sávhatár emelését nem élveznék, az adókulcs növekedése viszont hátrányosan érintené őket.

A változtatás következtében - a kormányfő szavai szerint - az adózók 85-87 százaléka az alacsonyabb sávba tartozik majd. Gyurcsány Ferenc azt mondta: számításaik szerint havi 100 ezer forintos bruttó jövedelemig vagy nem csökken az szja-teher sem a társadalmi juttatások, 130 ezer forintig csökkennek ugyan a kedvezmények és a juttatások, de az adóteher is ugyanennyivel csökken, efelett ugyanakkor az adóváltoztatás előnyei meghaladják a szociális elvonásokat. A kormányfő nem titkolt szándéka, hogy munkára, és a foglalkoztatottakat pedig magasabb legális jövedelem megszerzésére ösztönözze.

A kormány eltörölné a magánszemélyeket és a vállalatokat egyaránt sújtó 4 százalékos különadót.

A szocpolhoz is hozzányúl a kormány

Változna ugyanakkor az egyes szociális juttatások kifizetésének rendszere, ahogy Gyurcsány Ferenc elmondta, az eddig alanyi jogon járó juttatásokat, például a családi pótlékot vagy a szocpolt, azaz a lakásépítési támogatást már nem egységes összegben biztosítanák mindenkinek. A családi pótlék kapcsán elmondta: adómentesen ugyan, de beépítenék az adóalapba, így végső soron a magasabb jövedelműek adófizetési kötelezettsége növekedne.

Egyéb adóváltozások

Mindez 800-900 milliárd forinttal csökkenti az állami büdzsé bevételeit, amelyet a kormány a többi mellett áfaemelésből és a jövedéki adó növeléséből pótolna. A 20 százalékos áfát 23-ra, a jövedéki adót pedig termékektől függően 3-7 százalékkal növelnék. A társasági adó 16 százalékról 19 százalékra növelését tartalmazza a csomag.

A vállalatok támogatása

A kormány már tárgyal a bankokkal arról, hogyan növelhető csaknem 1400 milliárd forintos plusz hitelforrásokat a vállalatok számára. A miniszterelnök elmondta: ehhez részben uniós forrásokat csoportosítanának át.

Emellett 1800 milliárd forint értékű beruházásokat hozna előre a kormány, főleg kórházak, utak, iskolák építését, felújítását.

Támogatnák a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart is, a többi mellett azzal, hogy elérnék: a hipermarketek ezen termékkörök esetében kínálatuk 80 százalékát magyar árukból biztosítsák.

Az ágazat mellett az informatikát, a gyógyszeripart, a logisztikát tartja stratégiai fontosságúnak a kabinet, de hangsúlyt fektetne a megújuló energiaforrások használatának ösztönzésére és az energiafüggőségünk csökkentésére. A kormányfő elmondta azt is: tervben van a paksi atomerőmű kapacitásának megkétszerezése is.

Magán is spóroljon a politika

A miniszterelnök csak felsorolásszerűen beszélt arról, hogy kisebb parlamentre van szükség, új választójogi törvényre, kevesebb önkormányzatra, valamint korszerűbb pártfinanszírozásra.

Gyurcsány Ferenc ugyanakkor elmondta azt is: minderről a pénteken, az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén kezdené meg a társadalmi egyeztetést.

Gyurcsány Ferenc a szükséges változtatásokat a jelenlegi világgazdasági válsággal indokolta, amelyre szavai szerint 1929 óta nem volt példa. Mint mondta, mindez korábban igen sikeresnek hitt országokat is válságba sújtott, példaként Írországot és a balti államokat hozta fel. Hangsúlyozta: a cél az ország fizetőképességének megőrzése, amely ilyen körülmények között "olyan, mint zsákban táncolni".

Rámutatott arra is: az elemzők 2,5-3 százalékos GDP-csökkenést sem tartanak kizártnak, de ha a válság továbbgyűrűzik, akár ennél is nagyobb lehet a visszaesés. Mint mondta, a kormánynak erre is van forgatókönyve.

A miniszterelnök reményei szerint a foglalkoztatás a bejelentett intézkedések következtében a mostani 57-ről 65-70 százalékra emelkedhet, és lehetővé teszi az euró 3-4 éven belüli bevezetését.

A változtatások következménye még, hogy idén 200-220 milliárd forinttal kevesebbet költhet a kormány, jövőre a korábban tervezettnél 550 milliárddal, 2011-ben pedig 650 milliárddal.

"Egy jól sikerült egyetemi előadás"

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint mindez nem más, mint egy újabb megszorító csomag. A politikus a Parlamentben a szocialista frakcióhoz fordulva azt mondta: amihez most a nevüket adják, az egy újabb megszorító csomag, amely nem növeli a versenyképességet, nem teszi korszerűbbé Magyarországot és nem biztosítja a felzárkózást, hanem egyetlen hatása lesz: újabb terheket rak azokra, akiknek még van legális, el nem titkolt jövedelmük.

Navracsics Tibor szerint ezektől az intézkedésektől nem a gazdaság kifehéredése várható, hanem az, hogy még többen menekülnek majd a szürkegazdaságba.

Dávid Ibolya szerint a miniszterelnök a gazdaságélénkítő javaslatok előkészítetlenségét próbálta elkendőzni egyórás évindító beszédével. Az MDF elnöke azt hiányolta, hogy a miniszterelnök az általa bejelentett változásokat nem támasztotta alá hatáselemzésekkel, háttérszámításokkal. A politikus a kormányfő beszédét egy egy egyetemi előadás színvonalához tartotta hasonlatosnak, nem egy parlamenti felszólaláséhoz.

A kormány elkészítette a gazdaságélénkítő javaslatokhoz a hatástanulmányokat, és várja az ellenzék javaslatait is - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője. A miniszterelnök évindító beszédében elhangzottak a szerkezeti változások, melyek felé a kormány el akar indulni, "de nem a tutit akartuk megmondani" - hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy "költségvetési pluszbevétel nincs a tervezett adóátrendezésből". Azt mondani, hogy soha nem látott adóemelés lesz, azt mutatja, hogy "valaki nem mér, mielőtt vagdalkozik" - utalt az ellenzéki hozzászólásokra. Példaként azt mondta: egy átlagos magyar családban, ahol a két szülő átlagjövedelemmel rendelkezik, és két gyermekük van, a nettó jövedelem 11 530 forinttal nő az adórendszer átalakítása után.

Az átlagbéresek foglalkoztatási költsége tízezer forinttal csökken - tette hozzá. Igaz, hogy az áfa emelkedik, és ez levonást jelent ebből az összegből, de a példában említett állampolgár kiadásai mindössze ötezer forinttal nőhetnek - jelentette ki a frakcióvezető.

Szerző: Egeresi Tünde

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×