Infostart.hu
eur:
362.68
usd:
322.88
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Kecskeméten aláírták a Mercedes-szerződést

Bukarestben örök nyugalomra helyezték Marian Cozmát, a Veszprém férfi kézilabdacsapatának vasárnap meggyilkolt beállósát. 2011-ig egy-két százalékkal akarja csökkenteni a GDP-hez mért kiadásait az állam.Az elemzői várakozásoknál lényegesen rosszabb GDP adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal. A nap híreinek összefoglalója.

Bukarestben örök nyugalomra helyezték Marian Cozmát, a Veszprém férfi kézilabdacsapatának vasárnap meggyilkolt beállósát. A játékostól több mint ezren vettek búcsút, amikor koporsóját felravatalozták a Dinamo csarnokánál. Közben a magyar rendőrség közölte: kezdeményezi Sztojka Iván, a veszprémi gyilkosság egyik gyanúsítottjának előzetes letartóztatását.

A férfi, aki csütörtök éjjel adta fel magát, kihallgatásán tagadta bűnösségét. Ügyvédje, Drescher Ivor azt mondta: Sztojka Ivánt öt órán át hallgatták ki, és védence beismerte, hogy járt a helyszínen, de tagadta a terhére rótt bűncselekményeket: az emberölést, az életveszélyt okozó és a súlyos testi sértést.

A tanúvallomások és a szórakozóhely biztonsági kameráinak felvételei alapján a rendőrök úgy vélik, hogy Marian Cozmát Raffael Sándor ölte meg vasárnap hajnalban. Õt és a brutális támadás másik gyanúsítottját Ausztriában vették őrizetbe.

Csökkenti a GDP-hez mért kiadásait az állam

2011-ig egy-két százalékkal csökkenti a GDP-hez mért kiadásait az állam - mondta a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának közgyűlésén a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a kabinet válságkezelő intézkedésterveit ismertetve közölte: a társasági adó szintje továbbra is a legalacsonyabb lesz a régióban, miközben a vállalkozások társadalombiztosítási járuléka a cseh és szlovák szint alá kerül.

Hozzátette: a tervek szerint a munkavállalók 90 százaléka a legalacsonyabb kulccsal adózna. A kormányfő arról is beszélt, hogy rövidesen egyeztetnek 23, a gazdasági válságban érintett céggel, de arról nem szólt, hogy a vállalkozásokat milyen szempontok alapján választotta ki a kabinet.

A Fidesz szerint 400 milliárdos hiány van a költségvetésben

A Fidesz szerint a kormány által közöltnél kétszer nagyobb, 400 milliárd forintos hiány van a 2009-es költségvetésben. Az ellenzéki párt alelnöke azt mondta: a tartalék már csak 130-140 milliárd forint, és a kabinet azzal sem számolt, hogy a tervezettnél nagyobb mértékben csökken a magyar gazdaság teljesítménye. Varga Mihály közölte: tudomása szerint a kormány adóemeléssel akarja növelni a bevételeket.

A várakozásnál rosszabb GDP-adatok

Az elemzői várakozásoknál lényegesen rosszabb GDP-adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Tavaly az utolsó negyedévben a naptári hatást figyelembe véve 2,1 százalékkal csökkent a hazai össztermék Magyarországon, miközben az elemzők átlagosan 1,4 százalékos visszaesést vártak. Januárban 0,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak decemberhez képest, és 3,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Mináry Borbála, a KSH munkatársa elmondta: utoljára 2006 júliusában volt ennél alacsonyabb, 3 százalék a tizenkét havi, átlagos infláció.

Kecskeméten aláírták a Mercedes-szerződést

Kecskeméten aláírta a Mercedes gyárterületének adásvételi szerződését az új üzem leendő igazgatója és a város polgármestere; a 441 hektáros terület nettó áron csaknem 9 milliárd forintért cserélt gazdát. A stuttgarti székhelyű Daimler-Benz konszern tavaly júniusban jelentette be, hogy Kecskemétet választja új Mercedes modelljei gyártásának helyszínéül. A 800 millió eurós beruházással felépülő üzem a Daimler-Benz első kelet-európai gyára lesz, a tervek szerint a gyártás 2012-ben kezdődik, és közvetlenül 2500, a beszállítói körben pedig további 10 ezer munkahelyet jelent.

Rekordnagyságú nyereséget ért el az OTP

Rekordnagyságú, 303 és fél milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el tavaly az OTP; ez 45 és fél százalékkal több az előző évinél. A bankcsoport korrigált adózott nyeresége 219 milliárd forint, 5,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A gyorsjelentés szerint 6,7 milliárd forint adózott nyereséget ért el az FHB Jelzálogbank 2008-ban; ez 26 és fél százalékkal több mint egy évvel korábban. Az adózott profit a nem auditált, konszolidált jelentés alapján jelentősen meghaladja a tervezett szintet.

Szlovénia nem változtat

Szlovénia nem változtatja meg a matricás autópályadíj-fizetés jelenlegi rendszerét - közölte a külügyminiszter. Samuel Zbogar budapesti tárgyalásain hangsúlyozta: azért nem vizsgálják felül a tavaly július óta hatályos rendet, mert azzal szerintük egyetlen uniós előírást sem szegnek meg. Korábban az Európai Bizottság kérte Ljubljanát a rendszer felülvizsgálatára, mert álláspontja szerint a csak egy, illetve féléves időtartamra megvásárolható matrica aránytalanul nagy terhet jelent az országban alkalmanként autózó külföldiek számára.

Rohácot kiadta Csehország, Magyarországra hozták

Csehország átadta a magyar rendőrségnek a többrendbeli gyilkossággal vádolt, és a budapesti Aranykéz utcai robbantásokkal kapcsolatba hozható Jozef Rohácot. A szlovák állampolgárt a Ferihegyi repülőtérről a rendőrség Gyorskocsi utcai épületébe vitték. A prágai városi bíróság december elején döntött úgy, hogy Jozef Rohác kiadható Magyarországnak. A határozat múlt héten azután lépett hatályba, hogy Csehországban befejeződtek a férfi ellen indított büntetőeljárások.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×