Infostart.hu
eur:
362.42
usd:
322.04
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Hunvald miatt nem lehet feloszlatni a közgyűlést

Az InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász szerint akkor sem lehet feloszlatni a Fővárosi Közgyűlést, ha az előzetes letartóztatásba került VII. kerületi szocialista polgármester, Hunvald György nem mond le mandátumáról, és szavazategyenlőség alakul ki a városvezető koalíció és az ellenzék között. Lövétei István az InfoRádiónak azt mondta: probléma a költségvetés elfogadásánál állhat elő, ám elvileg az idei büdzsé alapján 2010-ben is működtetni lehet Budapestet.

Lehetséges, hogy egy darabig nem tud új döntéseket hozni a Fővárosi Közgyűlés, irányíthatatlanná azonban nem válik Budapest, hiszen az eddigi határozatok továbbra is működőképesek maradnak - mondta az InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász arról, mi történik, ha az előzetes letartóztatásba került VII. kerületi szocialista polgármester nem mond le fővárosi mandátumáról, a testületben pedig szavazategyenlőség alakul ki a városvezető koalíció és az ellenzék között.

Lövétei István hozzátette: a közgyűlést emiatt feloszlatni nem lehet, arra csak akkor kerülhet sor, ha a testület nem képes ellátni az alkotmányban meghatározott feladatait. Jelenleg azonban minden, az alkotmányos működéshez szükséges kérdésben az eddigi határozatok alapján folytatódhat a munka - jegyezte meg.

A legnehezebb a jövő évi költségvetés elfogadása lehet: ha a közgyűlésben tartós lesz a patthelyzet, előfordulhat, hogy nem születik döntés a 2010-es büdzséről - magyarázta az alkotmányjogász. Hozzáfűzte: az idei alapján "valamelyest" tovább működtethető a főváros, ám ekkor már felvetődhet az a kérdés, hogy megfelelően el tudja-e látni feladatait a tesület.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×