Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Hétfőn hallgatja meg a Fidesz Havasiné Orbán Máriát

Hétfői frakcióülésükön hallgatják meg a Legfelsőbb Bíróság elnökének jelölt Havasiné Orbán Máriát a Fidesz és a KDNP képviselői.

Cser-Palkovics András, a legnagyobb ellenzéki párt helyettes szóvivője emlékeztetett: a Köztársasági Elnöki Hivatal egy hete javasolta a parlamenti képviselőcsoportoknak az államfő jelöltjének meghallgatását.

A Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője múlt héten azt mondta: csak a szakember tudja megadni a válaszokat azoknak a képviselőknek, akik kinevezéséről döntenek.

Havasiné Orbán Máriát január közepén jelölte újra a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztére Sólyom László államfő, miután a decemberi szavazáson elutasították kinevezését az országgyűlési képviselők.

Az MSZP több politikusa akkor Havasiné Orbán Mária reformelképzeléseinek túl gyors menetét kifogásolta, illetve hiányolták a jelölt megfelelő tudományos hátterét.

A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökének, Lomnici Zoltánnak tavaly június végén járt le hatéves mandátuma.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×