Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A kormány határozottabb fellépést vár a rendőrségtől

A hónap végére derül ki, hogy a milyen intézkedések szolgálják majd a bűnmegelőzés hatékonyságának növelését. Erről Draskovics Tibor rendészeti miniszter beszélt a budapesti kormányszóvivői tájékoztatón. Mint mondta: a kormány azt várja a rendőrségtől, hogy határozott fellépéssel, ahol szükséges, az eddiginél láthatóbb, erőteljesebb jelenléttel gondoskodjon a polgárok biztonságáról.

A rendészeti miniszter szerint nem csupán a rendőrségnek van dolga a bűnmegelőzésben, ezért a pénzügyi, a szociális és a gazdasági miniszterrel együttműködve kezdeményez programot.

Ennek részeként pénzügyőrök, a közlekedési hatóság ellenőrei, a munkaügyi felügyelet munkatársai indítanak majd közös akciókat. A tervek szerint növelik a rendőrség létszámát, több lesz a körzeti megbízott, és valószínűleg a budapesti járőr is, ha a kormány elindítja a rendőrök számára a lakásprogramját.

Ezzel egy időben a Budapestin kívül három vidéki készenléti rendőrségi központot létesítenek majd. Draskovics Tibor hangsúlyozta: a a kormány azt várja a rendőrségtől, hogy határozott fellépéssel, ahol szükséges, az eddiginél láthatóbb, erőteljesebb jelenléttel gondoskodjon a polgárok biztonságáról.

"Más világ jön. Miután a hét végén utasítást adtam az országos rendőrfőkapitánynak a fokozottabb rendőri jelenlétre, nappal 40, éjjel pedig 50 százalékkal nőtt a közterületen szolgálatot teljesítő rendőrök száma. Ennek hatására több mint 50 százalékkal nőtt az elfogott körözött bűnözők száma, egyharmaddal több helyszíni bírságot szabtak ki, 30 százalékkal emelkedett a feljelentések száma és több mint 30 esetben fogták el a tett helyszínén a bűncselekmény elkövetőjét." - mondta.

A kormány a hétvégén kétmilliárd forintot különített el a megerősített rendőri jelenlétből adódó plusz túlórák fedezetére. Draskovics Tibor szerint ugyanakkor a rendőrség költségvetése fedezi a kiadásokat, nincs szükség további forrásokra, mint mondta: inkább a rendelkezésre álló összegeket kellene értelmesebben elkölteni.

A rendészeti miniszter az adatokra hivatkozva közölte : bár az elmúlt tíz évben húsz százalékkal csökkent a bűncselekmények száma Magyarországon, mégis az északkeleti megyékben és Baranyában az országos átlagnál több a bűneset. A kormány a bűnügyi helyzetkép alakulására válaszul két héten belül összeállítja az intézkedések listáját.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×