Infostart.hu
eur:
362.61
usd:
322.86
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Statisztika a bűnözőkről bőrszín alapján

Magyarországon nagy vihart kavart a miskolci rendőrkapitány kijelentése, amely szerint a városban szinte az összes rablást cigányok követik el, eközben vannak olyan országok, ahol bőrszínük alapján készítenek statisztikát a bűnelkövetőkről.

A brit igazságügyi minisztérium honlapján elérhető egy statisztika, amely bemutatja, hogy a fehér, a fekete és az ázsiai lakosság mekkora arányt képvisel a kisebbségen belül, valamint az egyes bűncselekmények elkövetői között. Ebből kiderül, hogy a lakosság 91,3 százaléka fehér bőrű, 4,7 százaléka ázsiai származású, 2,8 százaléka pedig fekete bőrű, a letartóztatottaknak csak a 83,1 százaléka fehér bőrű, 9,6 százalékuk fekete és 5,3 százalékuk ázsiai.

Magyarországon nem lehetséges és nem is szükséges nyilvántartani a bűnözők etnikai hovatartozását - mondta az InfoRádió által megkérdezett kriminológus, akit a miskolci rendőrkapitány ügyében kerestünk meg.

Finszter Géza szerint egy ilyen statisztika csak önbevallás alapján készülhetne, aminek nem sok értelme van. Ráadásul a rendőrök munkájában semmiféle segítséget nem jelentene, és csak arra lenne jó, hogy tovább erősítse a cigányok elleni előítéleteket.

Hogy mi a különbség Magyarország és Nagy-Britannia között? Részben az, hogy a szigetországban gyakran a bevándorlókat tartják nyilván, hazánkban azonban az állampolgárok etnikai hovatartozásának meghatározása csak az alapján lehetséges, hogy minek vallják magukat.

Finszter Géza szerint, ha Magyarországon általános elvvé válna a cigány bűnelkövetők számbavétele, az a bűnmegelőzés esélyeit is rontaná, és növelné a társadalom előítéletességét. Nem a toleranciát, hanem a szembenállást alapozná meg a társadalom egyes tagjai között.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×