Infostart.hu
eur:
362.46
usd:
322.76
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Köszöntötték az öt aranyat nyert magyar diákolimpikonokat

Elismeréseket és miniszterelnöki ösztöndíjat tanúsító okleveleket adtak át a nemzetközi diákolimpiákon eredményesen szereplő tanulóknak és felkészítő tanáraiknak az Országházban.

Gyurcsány Ferenc kormányfő az ünnepségen úgy fogalmazott: fontos, hogy a fiatalok az elért szakmai eredmények mellett az élet más területein is sikeresek legyenek.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter arról beszélt, hogy a magyar diákok nemzetközi összehasonlításban is a legjobbak között vannak.

Mint mondta: kevés olyan nemzet van, amelynek olyan kitűnőségei vannak, mint Magyarországnak, hiszen a díjazottak között volt olyan diák, aki két diákolimpián is részt vett tavaly.

A 2008-as diákolimpiákon összesen 30 magyar tanuló vett részt fizikából, kémiából, földrajzból, informatikából, matematikából, filozófiából és orosz nyelvbol. A magyar tanulók 5 arany-, 13 ezüst- és 6 bronzéremmel tértek haza.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×