Infostart.hu
eur:
362.67
usd:
322.99
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

A vajda szerint a miskolci rendőrkapitány csak tényeket közölt

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigányvajda szerint a roma kisebbség tagjai nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy beilleszkedjenek a társadalom egészébe. Lakatos Attila nem tekinti a miskolci rendőrkapitány cigányokra vonatkozó kijelentését rasszista megnyilvánulásnak.

A miskolci rendőrkapitány csak tényeket közölt, a jogvédők fújták ezt ennyire fel - mondta az InfoRádiónak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigány vajda annak kapcsán, hogy Pásztor Albert pénteken azt mondta, a decemberben és januárban Miskolcon történt rablások elkövetői cigány származásúak voltak.

Lakatos Attila szerint ő maga nagyobbat jelentett ki, amikor azt mondta, hogy van cigánybűnözés. Hozzátette: sokkal sértőbb volt, amikor a parlamenti képviselők az országos cigányvezetőkre azt mondták, hogy megélheti politikusok.

A roma kisebbség tagjai nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy befogadják őket a társadalomba, és nem is tudnak beilleszkedni - emelte ki a megyei cigány vajda.

Lakatos Attila kifejtette: nehéz sorsú romák élnek a megyében, akiknek nincs munkájuk, nem tudják iskoláztatni a gyerekeiket, ezáltal kiválnak a társadalomból. Sok a normális család, de általánosítanak azok alapján, akikkel a baj van, így mindenkit elítélnek - tette hozzá.

A vajda szerint a rendszerváltás előtt szegény cigány családok voltak, míg ma már nyomorúságról van szó. A roma családok annyit szenvedtek már, hogy hajlandóak változtatni helyzetükön - emelte ki Lakatos Attila.

Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány pénteken beszélt arról, hogy a decemberben és januárban Miskolcon történt valamennyi rablás elkövetője cigány volt. A rendőrkapitány végül a posztján maradt, miután átvezénylését Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter jóváhagyásával visszavonta az országos rendőrfőkapitány. Bencze József azt mondta: a szombaton lezárult vizsgálat szerint Pásztor Albert pénteki kijelentésével nem követett el jogsértést, de mivel a nyilatkozat alkalmas lehetett általánosításra és félreértésre, figyelmeztette a miskolci kapitányt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×